HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Bodnár Péter: „A becsületesség az a befektetés, amely mindig kifizetődik”

2009. július 27. (hétfő) 16:14
 

Bekecsen élő Bodnár Péter egyéni vállalkozó, kőművesmester

Életében nem kapott semmilyen támogatást sehonnan, ahogy fogalmaz - még csak egy kőműveskanalat sem. Önerőből építette fel vállalkozását, azt vallja, hogy mindennél többet ér a becsületesség, a megrendelővel kötött megállapodás maradéktalan betartása… [2_300] bodnar 02- Visszatérő ügyfeleim vannak – sorolja azon az utazáson, amelynek végállomása Kiscsécs, ahol egyik munkájának, a település római katolikus templomának avatására, illetve felszentelésére kerül sor. – Nem válogatok, olyan kedvvel és akarattal készítek el pár négyzetméteres belsőudvari betonjárdát, mint egy hűtőházat. Úgy gondolom, a másik fél iránti bizalom, illetve a korrektség a legfontosabb a vállalkozói szférában. Talán ennek köszönhető, hogy számos megrendelést tudhatok magaménak nem csak világi, de egyházi oldalról is, alfától ómegáig részt veszek a kivitelezésben, nem rendelem alá magam fővállalkozásoknak – fogalmaz. A kiscsécsi templommal párhuzamosan építi Kesznyéten templomát is, ami igazolja állítását.

Intő szavak

[5_300] bodnar 03Bodnár Péter – hét alkalmazottjával - emelte a legtöbb családi házat a pátriában, soha nem adta el magát, mint alvállalkozó. A legtöbb megrendelését ajánlások útján kapja meg, de sűrűn figyeli a pályáztatásokat, nem kis eredménnyel. A kiscsécsi templom átadásán - amelyen részt vett dr.Sója Szabolcs a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat alelnöke, és Hidegh Imre a megyei önkormányzat főosztályvezetője - gratulációk sokaságát fogadta. Az épületről elismerően nyilatkozott a felszentelést végző Dr. Ternyák Csaba egri érsek, illetve az ünnepi szertartást levezénylő Kuklay Antal, körömi plébános-kanonok. A szentmisén megjelent kiscsécsiek arcán az öröm jelei voltak tapasztalhatók, ami megerősítette Bodnár Péter mecénásának, Pálóczy Lajos vállalkozónak az intő szavait, miszerint akkor van kész egy munka, ha a végén mindketten mosolyogni tudnak – megbízó és megbízott.

[7_960] bodnar 04

[9_960] bodnar 05

[8_960] bodnar 06

[1_960] bodnar 07

[6_960] bodnar 08

[4_960] bodnar 09

[3_960] bodnar 10

- SfL -

Vissza