HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Beszélgetés dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselővel

2007. április 1. (vasárnap) 13:01
 
Családról, hivatásról, színekről

Zsúfolt a napja, mint általában mindig. Miközben rá várunk, egyszer csak megjelenik az elnöki titkárság ajtajában, és – összetéveszthetetlen zengő hangján – elnézést kér a csúszás miatt. Kiderül, kórházügyekről egyeztetnek éppen, és a tárgyalás hosszabb lesz, mint gondolta. Aztán úgy negyedóra múlva újra nyílik az ajtó: „kórházas” csapat el, rajtunk a sor. Már délután 5 felé jár az idő, és dr. Ódor Ferencnek, a megyei közgyűlés elnökének nem mi vagyunk az utolsó vendégei.

Mikor indul ma haza innen a megyeházáról?

Kiszámíthatatlan, mert lesznek még vendégeim. Egyébként a feleségem is ezt kérdezte az imént a telefonban, mert három napja szinte alig beszéltünk – mondja nevetve.

Akkor a munka végeztével irány Garadna?

Igen, még kilométerek állnak előttem.

Miért nem költöznek Miskolcra? Sok fáradtságtól egkímélné magát.

Biztosan igaza van, de én demonstratíve Garadnán maradtam. Meg akarom mutatni, hogy lehet vidéken élni, hogy onnan is el lehet jutni a fővárosba, a világba, bárhová. Fiatalemberként kerültem a faluba állatorvosnak. Garadna befogadott, az emberek elfogadtak. A gyerekeink oda születek, oda jönnek haza. Háromszor választottak polgármesterükké az ott élők. Barátságokra, jó közösségre leltem, az ilyet nem adhatja csak úgy fel az ember.

Apropó állatorvosság! Nem hiányzik a szakmája, pontosabban a hivatása?

Álmodtam már tehenekről…

Nem mondja?!

De igen. Erre mondják majd, hogy oda való is vagyok… De félretéve a tréfát, nagyon szerettem, és ma is nagyon szeretem az állatorvoslást. A feleségem jelenleg is ezt a hivatást gyakorolja. Az orvosi pályát – akár humán orvoslásról, akár az állatorvosságról van szó – igen nagyra értékelem. Meggyőződésem, hogy mindkét szakma képviselői sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnének. De az én életem egyszer kettéágazott, és döntenem kellett. A közéleti szerepvállalás mellett tettem le a voksot. Szerencsés vagyok, mert ezzel a sorssal is elégedett vagyok, örömmel teszem a dolgom. Amikor 1990-ben polgármesternek választottak, nagy lelkesedéssel, de az igazat megvallva, jó szándékú amatőrként vágtam bele a politizálásba, mára azonban elmondhatom, hogy elég régen benne vagyok a közéletben, így tudást és tapasztalatot is sikerült összeszednem.

Ha már a politikához jutottunk, az őszi önkormányzati választások után a fideszes többségű megyei önkormányzat elnökévé választotta. Miután az 1998–2002 közötti ciklusban egyszer már betöltötte ezt a pozíciót, van összehasonlítási alapja. Milyen változásokat tapasztal?

Bár nem érzékelem, de a naptár azt mutatja; öregebb lettem, a gyerekeim lassan a saját lábukra állnak. De persze tudom, hogy nem erre kíváncsi. Ami az önkormányzatot illeti, szomorú látni, megélni a helyzet romlását. És ez nem a polgármesterek, vagy a volt közgyűlési elnök bírálata. Az általános helyzet romlik. Akinek nehéz volt a sorsa, mostanra még nehezebbé vált. A gyerekek előrejutása egyre inkább a szülők anyagi helyzetének a függvénye. Súlyos szociális gondokkal kell szembenéznünk, meg persze azzal is, hogy ebből a helyzetből szinte lehetetlen kitörni. Örülök viszont annak, hogy az encsi idősek otthonának megépítése – amely a Fidesz kormány idején készült el – jó példával szolgált az előző megyei önkormányzatnak, és Sajószentpéteren ők is létrehoztak egy ilyen intézményt.

Okoz-e gondot az a tény, hogy eltérő „színű” a kormány és a megyei önkormányzat?

Lampert Mónika önkormányzati miniszter elhíresült nyilatkozatában nem hazudott: nehezebb helyzetben van ma egy ellenzéki önkormányzat, mint a kormánypárti. A kiszolgáltatottság óriási. Pénzeket vonnak el, illetve amiket leosztanak, azt pályáztatják. A pályázatokon pedig úgy járunk, mint a zenekarban a bőgős, akinek ugyan járna a pénz, de nem jut. Ellenben vannak önkormányzatok, amelyeknek mindig jut.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Egyáltalán lát valamilyen megoldást?

A takarékos gazdálkodás a legfontosabb eszközünk, a másik lehetőség a hitelfelvétel. A lényeg: ha a rendszerbe nem tesznek rövid időn belül több pénzt, az önkormányzatok 1-2 éven belül eladósodnak. Pedig rengeteg szolgáltatást nyújtunk az embereknek a csecsemőkortól időskorig. Ezek nem látszattevékenységek, nagyon is ott vannak a mindennapokban, így a megszűnésük beláthatatlan következményekkel járna. Itt emberi sorsokról, települések ellehetetlenüléséről van szó. Ezt kell mérlegelni!


Marczin Eszter

Vissza