HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Holdviola: „Erre a zenére a magyarságnak nagy szüksége van”

2010. július 16. (péntek) 13:42
 

Egy Bükk- hegységben honos virágról kapta a nevét az a zenekar, amelyik 2006 tavaszán alakult Miskolcon. A csapatnak azonban nem csak a névválasztása, hanem a zenéje is különleges. Népdalokat szólaltatnak meg mai elektronikus zenei kísérettel. A Holdviola együttes a Bánat utca című slágerrel vált ismertté 2009. második felében, melynek maxija aranylemez lett. A trió Madárka című korongja, mely 2010 első hetében a MAHASZ TOP40 első helyén debütált mára szintén aranylemez. A zenekarról Farkas Péter alapítóval, dalszerzővel beszélgettünk.

[1_960] Holdviola.jpg

- Bár 2006-ban kezdődött a Holdviola története, a mai felállás és zenei útirány 2008-ban alakult ki. A zenekar megalapításának ötlete az én fejemből pattant ki, noha először csak egy virtuális, állandó tagok nélküli zenekar összehozásán gondolkodtam – emlékezett vissza a kezdetekre Farkas Péter. Az egyik barátomtól kaptam egy népdalgyűjteményt, és olyannyira megfogott a népdalok csodás világa, hogy úgy döntöttem, kipróbálom, vajon az én zenei eszközeimmel hogyan szólnak ezek a dalok. Aztán egy dzsesszkoncerten meghallottam Zsófit énekelni, teljesen elvarázsolt az előadásmódja, elhatároztam, ő lesz a Holdviola énekese. Gitárosunkat, Gál Lajost pedig 2008 nyarán hívtam, hogy csatlakozzon a csapathoz. Vele korábban már zenéltünk együtt, a 90-es évek miskolci underground életének egyik meghatározó zenekarában, Az ESŐ-ben.

- Hová sorolnád be azt a műfajt, amelyet képviseltek?

- Mi elektro-folknak neveztük el, de többféle műfaj keveredik a zenénkben. Azért hívjuk így, mert nem használunk semmilyen autentikus népi hangszert, szinte kizárólag elektronikus hangszerekkel írjuk és játsszuk el a zenénket. A dalokban fellelhetők ambient,  electro – pop, valamint  alternatív – rock zeni stílusjegyek is.

- Mit jelent számotokra, a Bánat utca és a Madárka első helyezése?

- Természetesen az ember nem a helyezésekért, meg az ilyen olyan díjakért zenél, hanem a közönségének. Az, hogy a Bánat utca maxi és a Madárka album is, aranylemez lett, óriási elismerés a közönség részéről, hiszen ők vásárolják a lemezeinket. Ugyanakkor kaptunk elismerést a szakma részéről is, hiszen alig néhány héttel a lemez megjelenése után felkértek bennünket a Fonogram gálán való szereplésre, mely a magyar zenei élet egyik legrangosabb zenei eseménye. De az egészben az a legfontosabb, hogy ilyen sokan szeretnek minket. A youtube-os oldalunkat már közel 1,5 millió ember nézte meg.

- Számítottatok rá, hogy a bemutatkozó lemezetek azonnal ennyire népszerű lesz?

- Amikor az első pár dal elkészült, elmentem egy jósvafői zenei fesztiválra, ahol az egyik barátom hangosított. A szünetben betettem a lejátszóba az elkészült két dalt, és azt tapasztaltam, hogy az emberek odagyűlnek a keverő mellé, és mindenki arról érdeklődik, hogy mi ez, ami szól. Aztán odajöttek hozzám, gratuláltak, és azt mondták, hogy erre a zenére a magyarságnak nagy szüksége van. Na, ekkor már gondoltam, hogy képesek vagyunk örömet szerezni az embereknek.

- Milyen közvetlen visszajelzések érkeznek a közönség részéről?

- Rengeteg levelet kapunk. A video megosztó portálok kommentjeiből is sok jó visszajelzés érkezik hozzánk. Emellett a zenekar honlapja már fél éve aktívan működik, és a fórumra nagyon sokan írnak fel szebbnél szebb gondolatokat, csakúgy, mint a facebook oldalunkra, úgyhogy abszolút érezzük a közönség támogatását. Csodálatos, mikor egy élő koncerten érezzük, hogy egy hullámhosszon vannak velünk az emberek, egy zenésznek talán ez a legfontosabb, és hál istennek ebben is sokszor részünk lehet, hiszen minden héten élőben játszunk valahol az országban.

- Mennyire volt példa számotokra a Nox munkássága?

- Valóban, sokan mondják, hogy a Nox utódja vagyunk, szinte valamennyi interjúban előbb-utóbb felbukkan ez a kérdés. Abban, ahogyan a Holdviola elindult és ahová jutott semmilyen szerepe nem volt a Nox-nak. Természetesen az ő tudatosságuk és profizmusuk bárkinek például szolgálhat, úgyhogy valahol elismerésként könyveljük el ezt. Igazából mi teljesen más utat járunk be. Addig, amíg a Nox esetében egy kiváló hangú énekesnő és egy profi táncos köré csináltak egy zenekart, a mi esetünkben ez pont fordítva történt. A Holdviola zenekarként indult és továbbra is az. Együtt döntünk a dolgainkról és együtt csináljuk a dalokat.  Emellett a Nox-nak csak az első lemeze volt népdalfeldolgozás, utána ők elmentek a műdalok irányába. Mi viszont mindig a népdalokból indulunk ki, azok köré építünk új zenei környezetet, hozzáírunk szöveget és dallamokat, de minden dalunk alapja a magyar népdal.

- Általában látványos show műsor keretében léptek fel. Mit lehet tudni a táncosaitokról?

- A szerencsének köszönhető, hogy együtt dolgozhatunk a Szinvavölgyi Néptáncegyüttessel. A Művészetek Házában tartott gálaműsort az együttes, és nagyon megtetszett a produkciójuk. Megmutattam a koreográfusuknak, Maródi Attilának a már elkészült számainkat, és felajánlotta, hogy dolgozzunk együtt. Így a mai napig ők táncolnak minden koncertünkön. Ez a kapcsolat már 2 éve kiválóan működik közöttünk.

- Mi a cél, hogyan tovább?

- A legközelebbi előttünk álló nagy feladat a budapesti hivatalos lemezbemutató koncertünk, amit július 10 – én láthat a nagyérdemű, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Ez az alkalom abból a szempontból is különleges lesz, hogy együtt lépünk színpadra a  Presidance Company-val, akik a mai táncszínházi élet meghatározó csapata. A felkészüléssel párhuzamosan, halad az Erdő, erdő című dalunkra forgatott videoklip vágása, melynek jelenleg az animációs munkái zajlanak. Ez év őszén szeretnénk kijönni egy új albummal, úgyhogy, amikor nincs próba vagy koncert a stúdióban dolgozunk. Kicsit távolabbi tervünk egy önálló színházi turné. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a Holdviola dalok kiválóan érvényesülnek abban az emberközeli, bensőséges hangulatban, amit egy színházterem ad. De ehhez még rengeteget kell dolgoznunk!

Dávid Ildikó


Farkas Péter a Holdviola megálmodója, dalszerzője, dobosa
született: 1969. Miskolc

Kedvencünk kedvencei:

zene
: The Smiths, The Cure
film: Összeomlás, Játsz/ma
könyv: Müller Péter írásai
hobbi: sport ezerrel
autómárka: Volkswagen bogár

Vissza