HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Benczés Miklós: Nehéz helyzetekben bátor döntéseket!

2010. október 1. (péntek) 22:33
 

Benczés Miklós pro licences edző a legnehezebb helyzetben is vállalta a diósgyőri kispadot, mert azt vallja, ilyenkor kell bátor döntéseket hozni. Ez vezette a közélethez is.

- Többször is elvállalta a beugró edző hálátlan szerepét. Mi motiválja?

- Sokat köszönhetek a városnak, a klubnak, és amikor úgy érzem, ezt viszonozhatom, meg is teszem. Ebben társam a két diósgyőri legenda, Veréb György és Vitelki Zoltán is. Sisa érkezése előtt tudtam, hogy két hét múlva lesz vezetőedzőnk, egészen más volt a helyzet most tavasszal, amikor már kiesett a csapat és nem volt, aki vállalja, valakinek pedig oda kellett ülni a padra…

- Ritka dolog manapság a (klub) hűség. Nyáron is maradt a bizonytalanra, pedig az élvonalbeli Siófok is hívta…

- Valóban megkeresett az említett klub, és egy másodosztályú is a megyéből. Jólesik, hogy keresik az embert, friss pro licences edzőként az élvonalban is számítanának rám, de rólam kialakult egy kép, aminek része: nem hagyom veszni a hajót…

- A „hajót” azonban éppen most adják el, az új tulajdonos lehet, hogy mást ültet a kormánykerékhez.

- Nem feltétlen jelentene katasztrófát számomra, ha így történne. Természetesen nem vagyok közömbös a sorsom iránt, azonban, ha új vezetés jön, az lehet, hogy másokkal képzeli el a jövőt. Nem tudom még, mi történik, egy biztos: aki számít rám, ahhoz lojális vagyok.

- Sokakat meglepett a közéleti szerepvállalása, a Fidesz-KDNP színeiben képviselőjelölt Miskolcon. Hogyan lehet összehangolni a kettőt?

- Hirtelen felkérés alapján kerültem a közéletbe, nyáron kerestek meg. Dr. Kriza Ákos személyében jó vezetőt ismertem meg, nagyon jó csapat tagja lehetek, érzem az erőt, az elszántságot, a tenni akarást. Itt élek Miskolcon, biztos vagyok benne, hogy a város lehetőségeiből sokkal több kihozható, mint sz eddig történt. A DVTK-hoz hasonlóan Miskolc is nehéz helyzetbe került, ilyenkor kell bátor döntéseket hozni!

- Az egyik legnehezebb körzetben méreti meg magát, amelynek része a Lyukóvölgy is..

- Többször bejártam a körzetet, és tudom, számos probléma vár megoldásra. Az utakkal, világítással, vízhálózattal képviselőként is lehet foglalkozni, de olyan gondok is akadnak szép számmal, amelyek megoldása Országgyűlési döntések függvénye.

Vissza