HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Miskolctapolca a természet csodája

2010. október 18. (hétfő) 13:33
 
Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos gyógyüdülőhellyel várja a gyógyulni, pihenni vágyó vendégeket. Így a Hejő patak völgyében, a Bükk keleti lábánál fekvő Miskolc és környéke jelentős szerepet játszik hazánk gyógyturizmusában. A város közvetlen szomszédságában, a városközponttól 7 km-re található Miskolctapolcai Barlangfürdőt 2002 nyarán hivatalosan is gyógyfürdővé nyilvánították.

Miskolctapolca Észak-Magyarország egyik legjelentősebb, legismertebb üdülőhelye. A település sajátos mikroklímával rendelkezik, tiszta a levegő, magas a páratartalom, friss, kiegyensúlyozott az éghajlat. A Miskolctapolcai Barlang- és Gyógyfürdő nemcsak Magyarországon, de Európában is párját ritkítja. Természetes barlangfürdőként a világon is egyedülálló. Rendkívülisége a csodálatosan szép barlangjáratoknak és az ott előforduló nagy mennyiségű termálvíznek köszönhető.

[3_960] Tapolca.jpg

Gyógyhatás

2002-ben  a miskolc-tapolcai Termál-Barlangfürdőt gyógyfürdővé nyilvánították. A barlangfürdő vize kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos termálvíz, mely nyomokban tartalmaz metabórsavat, metakovasavat, jódot, brómot, valamint szabad szén-dioxidot és oldott oxigént. A gyógyhatású vízzel párosul a barlangi klíma jótékony hatása is. A barlang levegője tisztább, mint környezetéé, a látogatók tehát többszörös gyógyhatást élvezhetnek.

[2_960] Barlangfurdo.jpg

A csónakázó tó

A tapolcai park központjában található a csónakázó tó. Egykori kiterjedésének ma már csak fele, mintegy 11.000 m2 felületi nagyságú. A tómederben átlagosan 30 cm vastagságú iszap található, a legnagyobb vízmélysége 1,8 méter. A különböző mérések azonban eliszaposodási folyamatra utalnak, vízmélysége folyamatosan csökken. A víz a tómederben átlagosan 7 és fél naponként teljesen kicserélődik. Mai partfala és körülövező sétánya, útburkolata az utóbbi években folyamatosan készült, illetve készül.

[4_960] CsonakazoTo.jpg

A park

A Hejő-völgyét néhány évszázaddal ezelőtt még mocsarak, meleg vizű posványok töltötték ki. Az eredeti, mocsári növényzetet 1868-ban kezdték el felszámolni, majd a területet fásították és parkosították. 1920-ban egzotikus fa- és cserjeféleségek telepítésével arborétummá alakították. A park ma természetvédelem alatt áll, jóllehet eredeti nagyságának nyolcad részére zsugorodott a tapolcai családi házas övezet terjeszkedése miatt. Ma már a park területén megkönnyíti a vendégek tájékozódását, hogy a tavak környéki díszfákat és cserjéket feliratozott táblákkal látta el a város. Összesen 72 darab, megkülönböztetett védelmet igénylő ritkaság található itt.

Panziók és szállodák

A Miskolctapolcára érkező vendégek szerényebb és nagyobb luxust kínáló szállodák, panziók és apartmanok közül is választhatnak. A város zajától távol, kellemes, festői környezetben pihenhetnek az idelátogatók. A szállodák általában a Barlangfürdő közelében, erdős környezetben kínálnak kikapcsolódási és felfrissülési lehetőséget. Így a megújult három csillagos Park Hotel is a Bükk-hegység festői szépségű völgyében fekszik, ahonnan mintegy 10 perces sétával közelíthető meg a miskolctapolcai Barlangfürdő.

[1_960] Bob.jpg

Kikapcsolódás

Miskolctapolcára nem csak fürdőzni, vagy sétálni érdemes ellátogatni. 2005 júliusától a csónakázó tavat ölelő erdő fái között Kalandtúra Park is működik, ahol kék, piros és fekete pálya is található.  A különleges élményre vágyókat a csónakázótó feletti erdős területre épített, kanyargóssága miatt hazánk legizgalmasabb, télen-nyáron használható szárazbobpályája várja. Tapolcán található az Akropolisz Szabadtéri Színpad. A hangulatos, fákkal körülvett udvar kedvelt helye a könnyed nyári szórakozásra vágyó turistáknak és helybélieknek. Mindezek mellett a szállodák is szerveznek programokat, kirándulásokat a vendégeiknek. A Park Hotel, a környék legnagyobb szállodája 250 fős éttermében az év vége felé közeledve folyamatosan szervez rendezvényeket. November 20-án Katalin bál várja itt a szórakozni vágyókat.

Dávid Ildikó

Vissza