HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Az idegenforgalomból is kiveszi részét az új pálinkaház

2010. október 31. (vasárnap) 09:38
 
A „Bestillo Pálinkaház” Boldogkőváralja határában nyitotta meg kapuit, az avatóünnepségen idegenforgalmi szakemberek, neves könnyűzenei sztárok vettek részt.

Az eseményen Vavrek Zsolt, az új létesítmény egyik tulajdonosa mondta el a Kulcs Magazin érdeklődésére, hogy szélesebb körben szeretnék megismertetni termékeiket, megpróbálják növelni a márkahűséget, új kapcsolatokat alakítanak ki. – Nem elhanyagolható, hogy remek gyümölcsösök találhatók a környéken, ezért is választottuk helyszínként Boldogkőváralját – sorolta Vavrek Zsolt. – A Boldogkői-várat ezrek keresik fel évente, a pálinkaház szeretné meghosszabbítani azt az időt, amit a turisták töltenek el a környéken. Számos programtervezetünk van túl azon, hogy az idelátogatókat megismertetjük a pálinka készítésének technológiáival, a gyümölcstermesztéssel és magával a gönci barackkal. Természetesen nem maradnak el a kóstoltatások, rendkívül széles skálán tudjuk bemutatni a különböző gyümölcsökből előállított pálinkákat. 2006-tól vagyunk a piacon, rengeteg országos és nemzetközi elismeréssel rendelkezünk, ebben az évben a legeredményesebb címet nyertük el termékeinkkel – mondta érdeklődésünkre Vavrek Zsolt. Az avatóünnepségen megjelentek végigkísérhették a gyümölcs útját a cefrétől a palackig.

[6_960] palinka 03

[9_960] palinka 04

[3_960] palinka 05

[10_960] palinka 06

[1_960] palinka 07

[2_960] palinka 08

[8_960] palinka 09

[11_960] palinka 10

[5_960] palinka 11

[7_960] palinka 12

[12_960] palinka 13

[13_960] palinka 14

[4_960] palinka 15

- SfL -

Vissza