HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Ismét pislog a miskolci kocsonyában a béka

2011. február 7. (hétfő) 11:19
 
A tél elűzésében a busók is segítenek majd február 18-a és 20-a között. Miskolcon egy évben kétszer is megbolydul a belváros. Júniusban a komolyzene kedvelői, az operafesztiválra érkezők népesítik be a várost, februárban pedig a Vendégségben Miskolcon, Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál elnevezésű programsorozat vonzza a borsodi megyeszékhelyre a látogatókat.

Az észak-magyarországi régió legnagyobb kulturális és gasztronómiai rendezvénysorozata az idén is igényes és színes programokkal, tudományos konferenciákkal és sporteseményekkel várja vendégeit, valamint mindezekkel párhuzamosan zajlik a Miskolci Kocsonyafesztivál is, melyet ebben az évben február 18-a és 20-a között tartanak.

[4_300] Kocsonyafesztival1.jpgA legenda

A Kocsonyafesztivál alapötletét egy régi miskolci közmondás ihlette, ami így szól: „Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka”.  Az a történet, amely megteremtette a legenda alapját, a XIX. századra datálódik. Lényege pedig az, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott, majd benne is maradt egy béka. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket a vendégnek, aki döbbenten vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. A történet híre így terjedt el képeslapok és ajándéktárgyak formájában.

A fesztivál

Az Észak-magyarországi régió, és ezen belül Miskolcról és térsége népszerűsítéséből kiinduló „Vendégségben Miskolcon” programsorozat rendezvénye, a Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál mára egy egyedülálló, kiemelkedő látogatottságú és elismertségű országos rendezvény, melynek zárásaként 2001-től Kocsonyabált is tartanak, immár hagyományosan, a lillafüredi Hotel Palotában. Az 1999-ben elindított program célja, hogy a téli szezonban is a városba látogassanak a kül- és belföldi vendégek, és Miskolcban egy vendégszerető, gasztronómiai, kulturális és turisztikai értékekben gazdag régióközpontot ismerjenek meg. 2011-ben a Kocsonyafesztivál központi témaköre a Kárpát-medence kulturális sokszínűsége. Ehhez remek alkalmat kínál az is, hogy 2011 első fél évében Magyarország tölti be az unió soros elnöki tisztét is, így Magyarország nemzetközi szinten is a középpontba kerül az Európai Unión belül.

Újdonságok

A finn Suomi Televízió a Kocsonyafesztiválról és annak előkészületeiről forgat nemzetközi dokumentumfilm-sorozatot. A műsorvezető-főszereplő, Sami Garam egyébként mesterséf, a Mikulás hivatalos szakácsa. Egy lakóautóval járja végig hazánk városait, és a Kocsonyafesztivál idején forgatócsoportjával Miskolcra is ellátogat. Az idei Kocsonyafesztivál másik különlegessége, hogy a mohácsi busójárás szervezője, a mohácsi önkormányzat idén együttműködik a miskolci Kocsonyafesztivál főszervezőivel, ezzel együttesen szeretnének hozzájárulni az országimázs építéséhez. Az együttműködés lehetőséget biztosít arra, hogy a városok bemutassák egymásnak programjaikat. Így a busók ellátogatnak Miskolcra, a Kocsonyafesztivál pedig bemutatkozik majd Mohácson. 2011-ben újdonság lesz, hogy a már hagyományosnak számító békakirály mellett a gyerekek körében népszerű finn mesefigura, Mumin is részt vesz majd a rendezvényen. Az idén is megelevenedik a fesztiválon a történelem. II. Rákóczi Ferenc dédunokáját Rákóczi Frigyest egy színész fogja alakítani, aki a vendégeknek a vizsolyi Biblia másolatát mutatja be.

Visszhang

Az országos népszerűségnek örvendő miskolci kocsonyafesztivál  2010 novemberében a Magyar Fesztivál Regisztrációs- és Minősítési Programot lebonyolító Szakmai Intéző Bizottság elbírálása alapján „Kiváló Minősítésű Fesztivál” besorolást kapott.

Dávid Ildikó

[2_960] Kocsonyafesztival5.jpg

[3_960] Kocsonyafesztival6.jpg

[1_960] Kocsonyafesztival2.jpg

Vissza