HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Dobrády Ákos: „Számos dal van még bennem”

2011. március 17. (csütörtök) 21:20
 


Egy győri születésű fiatalember 15 évvel ezelőtt (Zuber Krisztiánnal – ismertebb nevén Intivel) megalapította a TNT zenekart. Az együttes sikert sikerre halmozott, dalaik hamar a slágerlisták élére kerültek. 2005-ben mégis úgy döntöttek, külön folytatják. Búcsúkoncertjüket a Kisstadionban 14 ezer ember előtt tartották meg. Dobrády Ákos még ugyanebben az évben megjelentette szólólemezét Fekete Gyémánt címmel, novemberben pedig megkapta a Magyar Rádió Emerton-díját Az év legjobb énekese kategóriában. Idén májusban a TNT egy koncert erejéig visszatér. Erről, valamint távolabbi terveiről is kérdeztük a Magyar Tolerancia díjra jelölt énekest.

- Egy koncert erejéig újra összeáll a TNT. Mi hozta össze a csapatot?

- Az elmúlt 5 évben külön utakon jártunk, mindketten a szóló produkcióinkkal voltunk elfoglalva. Szólókarrierem jelentős mérföldköve volt a tavalyi teltházas, Syma-csarnokban megtartott koncert, amelyen hatezer ember vett részt. Ennek ellenére idén elgondolkodtunk egy TNT produkción, igaz, már 2005-ben is tudtuk, hogy ez egyszer bekövetkezik. Azért is döntöttünk így, mert az idén 15 évesek lennénk, és a jubileum jó apropó a visszatérésre. Egyébként rengeteg rajongói levelet kapunk, amelyek arról szólnak, hogy a közönség szeretne újra együtt látni minket. Mi meg úgy gondoltunk, hogy időszakonként nosztalgiából megörvendeztethetjük a rajongókat.

[1_960] DobradiA2.jpg

- Miért bomlott fel annak idején a zenekar?

- Mert úgy éreztük, hogy a megújulás jegyében ez a célravezető út. Tíz év alatt megvalósítottuk mindazt, amit ki lehet hozni egy ilyen formációból. Szerettük volna más oldalunkat, más zenei elképzelésünket is megmutatni, és ezek már nem voltak beszoríthatók a TNT kereteibe. Emellett úgy éreztünk, hogy a csúcson kell abbahagyni. A döntés hátterében kizárólag szakmai okok álltak.

- Ez a májusi koncert azt is jelentheti, hogy újabb közös terveket szövögetnek?

- Abszolút nem. Ha ez a koncert jól sikerül, és két-három év múlva ismét úgy érezzük – és a közönség is igényli – akkor előfordulhat, hogy újra színpadra állunk. Sőt még az is lehet, hogy a nyár folyamán, ha egy-egy nagyvárosból felkérés érkezik, fellépünk az Arénabeli koncert műsorával. De ez maximum négy-öt alkalmat jelenthet, utána folytatni szeretném a szóló karrieremet. Rengeteg zenei elképzelésem van, sok dal van bennem, és ezeket Dobrády Ákosként akarom megmutatni.

- Az idén önt jelölték Énekes kategóriában a Magyar Tolerancia Díjra…

- Igen, ez nagyon nagy megtiszteltetés és örülök, hogy méltónak tartanak erre a díjra. Szociálisan érzékeny embernek tartom magam, több karitatív rendezvényen vettem részt, talán ennek is köszönhetem, hogy felfigyeltek rám. A mindennapjaimat igyekszem úgy élni, hogy megfeleljek ennek a bizalomnak.  

- Azt hallottam, Bostonban szeretne főiskolára járni. Hogyan esett a választása a Berklee-re?

- A Berklee College of Music attól izgalmas, hogy a világ valamennyi pontján ismert iskola, egy olyan zenei közösség, ahonnan nagyon sok világsztár nőtte ki magát, nagyon sok tehetség végezte el. Ez inspirál engem is, hogy ha egy ilyen iskolába kimegy az ember, akkor rengeteg tehetséges zenészt ismerhet meg, olyanokat, akik különböző kultúrákból érkeznek. Meg egyébként is jó egy kicsit kiszakadni az itthoni hétköznapokból. Persze a tanulás a Berkleen még csak a gondolkodás szintjén jár, a megvalósítás várat magára.

- Mi a titka annak, hogy egy fiatal, magyar énekes külföldön is érvényesülni tudjon?

- Először is szerencse kell hozzá, de szükséges az elhivatottság az önbizalom és a hit is. Azt azonban tudni kell, hogy ez nem könnyű dolog. Külföldön is sokan vannak a tűz közelében, a Kelet-Európából érkezők sajnos hátrébb állnak a sorban. De semmi sem lehetetlen, a határok megnyíltak azzal, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz, dolgozni kell, és bízni a szerencsében.

Dávid Ildikó

 

[2_180] DobradiA3.jpgDobrády Ákos névjegy

foglalkozása: énekes, zenész
kor: 35 év
születési hely: Győr
csillagjegy: szűz

Kedvencünk kedvencei

példakép: Szikora Róbert
könyv: Orwell: Állatfarm
film: Mechanikus narancs
zene: klasszikus zene, Sting
hobbi: sport, tenisz
étel: milánói makaróni
ital: testes vörös bor


fotók: www.dobradyakos.hu

Vissza