HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Húsz éve az Unió Coop élén

2011. március 17. (csütörtök) 21:22
 

 

Idén is kiosztották a Mai Piac magazin Arany Tallér szakmai díját, amelyet a magyar gazdaság és kereskedelem kiemelkedő szereplői kaphattak meg. A neves szaktekintélyekből álló zsűri szavazatai alapján 2011-ben a „Személyek és intézmények szakmai érdemeiért” kategóriában Tóth László, az Unió Coop vezérigazgatója kapta az elismerést.

- Mennyi ideje vezeti a céget?

- Húsz éve. Unió Áfészként indultunk, majd részvénytársasággá alakult a cég. A foglalkoztatottak száma ez idő alatt duplájára nőtt. A Coop csoporton belül a gazdálkodási eredményünk annak idején az utolsó harmadban kullogott, az utóbbi időkben folyamatosan az első három között szerepelünk.

- Cége 2010-ben sikeresen jutott túl a válság okozta nehézségeken, mindemellett képesek voltak a megújulásra is. Mi a sikerük titka?

- Nagyon jó a kollektíva, és itt nem csak a közvetlen munkatársaimra gondolok, akikkel már 20 éve dolgozom együtt, hanem a boltokban tevékenykedő kollégákra is.  Azt szoktam mondani, hogy nem elég jó dolgokat mondani és menni előre, hátra is kell nézni, hogy jön-e mögöttünk a csapat. A válság ellenére előre kell nézni. Ennek jegyében folyamatosan újítjuk meg a boltjainkat kívülről és belülről is.

- Gondolom a vevők és a beszállítók igényeit is szem előtt kell tartani…

- A vevők szelektálnak. Ha az igényeiket nem tudjuk teljesíteni, akkor elmennek egy másik boltba, hiszen ma már bőséges a választék. Ezért nagyon meg kell becsülni azokat a vevőket, akik hozzánk járnak vásárolni. A beszállítói körünk stabil, megbízható, a partnereinkkel hosszú távú a kapcsolatunk.

- Hogyan fogadta a kitüntető Arany Tallér díjat?

[1_960] Taller.jpg

- Meglepett, de nagyon örültem neki, hiszen az elismerés mindenkinek jól esik. Azonnal az jutott eszembe, hogy e mögött nem egyedül vagyok, hanem ott van a csapat is, az egész cég, akikkel ezt az eredményt lehetett produkálni.

- A sok munka mellett marad szabadideje?

- Igyekszem úgy alakítani, hogy legyen. Szeretek sportolni, focizni, biciklizni, meccsre járni és olvasni. Kertes házban lakom, úgyhogy tavasztól késő őszig magam tartom rendben a portámat, füvet nyírok, szépítem a környezetemet.

Dávid Ildikó

Vissza