HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Dr. Csiba Gábor, Miskolc kitüntetettje

2011. május 12. (csütörtök) 09:12
 



Miskolc város napján, május 11-én adták át ünnepélyes keretek közt az elismerő címeket. Dr. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosának tevékenységét pro urbe díjjal ismerte el az önkormányzat.

Borsodi orvos család leszármazottja,  Miskolcon él, itt dolgozik. A gyorsabb érvényesülési lehetőség ellenére itthon maradt. Mi motiválja ebben?

[1_180] CsibaGabor2.jpgÉdesapám 50 éven keresztül körzeti orvos volt Sajószentpéteren. nyolc gyermeke közül hárman választottuk az orvosi pályát, a tágabb családban még többen dolgoznak orvosként. A megyéhez a szülői házon kívül az egyetemi évek alatt megkötött tanulmányi ösztöndíj és az a tény kötött, hogy nem azonnal kerültem be az egyetemre, hanem egy évig műtősként dolgoztam abban a kórházban, ahol most főigazgató vagyok. Annyira megszerettem ezt a munkát és a környezetet, hogy az egyetem évei alatt minden nyáron egy-egy hónapot visszajártam az általános sebészetre dolgozni. A végzés után természetes volt, hogy Miskolcra és ebbe a kórházba jövök dolgozni. Baleseti sebész szerettem volna lenni és a tapasztalataim azt mutatták, legjobban itt tudom megtanulni a szakmát.

A megyei kórház gazdasági szempontból nézve egy nagyvállalat. A gyakorló orvoslás után nem volt ugrás a „cégvezetés”?

Húsz éve dolgozom a kórház vezetésében. Először orvos igazgatóként, az akkori nagyon jó menedzser Katona Zoltán mellett fokozatosan ismertem meg ennek a „nagyvállalatnak” a működését. 2000-ben, amikor főigazgató lettem, emiatt az előélet miatt nem volt annyira nehéz az átállás. Az orvosi, sebészi és baleseti sebészi végzettség mellé egészségügyi menedzser, szakközgazdász, jogi szakokleveles orvos és európai menedzser diplomát szereztem.

Az egészségügyi vezetők rendszeresen panaszkodnak a nagy leterheltség miatt, ön pedig számos közéleti tevékenységet is visz, hogyan bírja?

A közéleti tevékenység előbb volt, mint az egészségügyi vezetés, hiszen 21 éve vezetem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportját, részt vettem az Ápolási Otthon létrehozásában és működtetésében, 12 évig voltam Miskolcon és 16. éve vagyok megyei önkormányzati képviselő. Több alapítvány, iskolaszék, szakmai egyesület tagja és vezetőségi tagja vagyok. Ezek a munkák kiegészítik és erősítik az egészségügyben kifejtett tevékenységemet.

Ha találkozna az aranyhalacskával, mi lenne a három kívánsága?

Csak egy kívánságom lenne: legyen egy olyan aranyhalam, amely minden kívánságomat teljesíti, de már azzal is megelégednék, ha a magyar kórházak működéséből hiányzó egy havi finanszírozást megadnák.

Vissza