Mikes Kelemen és a Tokaji Írótábor

Ha ma élne Mikes Kelemen, talán blogolna. Biztos, hogy kihasználná a technika adta lehetőségeket, hogy megossza másokkal, velünk gondolatait – életről, világról, hitről, hűségről, hazáról… Bár ő P. E. grófnőnek címezte sorait, de fiktív leveleket írt – példás bölcsességgel, remek humorral, kiváló stílusban. Az irodalomtörténet-írás azóta is számon tartja munkásságát, elismeri nyelvteremtő zsenialitását, híres sorait szívesen és gyakran idézik szerzőink, és az olvasók is értik, mit érezhetett, amikor azt írta például: „Úgy szeretem már Rodostót, hogy nem feledhetem Zágont.”
Oláh Katalin szobrászművész a tokaji emléktábla elkészítéséhez – alaposabban tanulmányozva a levelek születésének, hazakerülésének és megjelenésének történetét – a Franklin kiadónál 1906-ban napvilágot látott bőrkötéses, aranyozott dombornyomásos kötet motívumait használta fel. Ez volt az az emlékkiadás, amely a „Magyar Királyi Kormány támogatásával, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállítása alkalmából készült”.
A 39. Tokaji Írótábor augusztus 10-én, 11-én és 12-én tartott tanácskozásainak, kiscsoportos megbeszéléseinek témája a magyar irodalmi élet jelenlegi helyzete volt. Mezey Katalin, az írótábor kuratóriumának elnöke így fogalmazta meg a rendezvény célját: „Ösztönözze a felgyorsult technikai fejlődés és a gazdasági válság káros hatásait kivédeni képes kulturális stratégia, a társadalmi változások a magyar irodalom életét biztosítani tudó feltételrendszer megalkotását.”

–pg–