HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

8kor: "A tengerentúlra készülünk"

2011. november 17. (csütörtök) 13:52
 

Ritkán történik meg egy amatőr együttessel, hogy amerikai fellépésre invitálják. A sárospataki 8kor Színház társulatával ez megesett – nem is egy alkalommal. Most éppen Amerika nyugati partvidékére szól a meghívásuk.

Az izgalom annak ellenére nagy, hogy számos külföldi utat tud maga mögött a csoport, rendszeresen lépnek közönség elé Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és a Vajdaságban. A 8kor Színház ismertségét tulajdonképpen a rendszerváltás évét megelőző március alapozta meg. Akkor egy amatőr rock zenekar több tucatnyi felnőtt és gyermek néptáncossal, valamint tehetséges barátokkal egész estés produkciót adott elő a ’48-s forradalomra emlékezve. A hatalmas közönségsiker után úgy gondolta néhány szereplő, hogy érdemes folytatni. Az alkalmi társulás állandóvá vált, és egyre inkább úgy érezték, számukra ez küldetés: hirdetni a világban a magyarság létét.

[1_960] 8Kor.jpg

Az elmúlt huszonkét esztendő bizonyítja, erőfeszítésük nem volt hiábavaló, a sárospataki Művelődés Háza 8kor Színháza egyre népszerűbbé vált, útjuk az apró falvak kultúrházaitól nagyvárosok színháztermeibe vezetett, felléptek a Megyeházán, a Parlament kupolacsarnokában, majd a trianoni békediktátum 90. évfordulóján az eredeti helyszínen, a Nagy-Trianon kastély előtti téren, ahol a nemzet tiltakozását képviselték.

1996-ban bemutatták az első igazi jelmezes-díszletes, nagyszínházi produkciót, az „Itt élned, halnod kell” című zenés történelmi tablót, amely a csodaszarvas-regétől a köztársaság kikiáltásáig kíséri végig a teljes magyar történelmet. 2001-ben Washingtonban és a floridai Sarasota városában, 2009-ben Torontóban, 2010-ben az USA keleti partjának számos városában turnéztak.

– Most ismét Amerikába készülünk – meséli Donkó József, a társulat ügyvezetője. - Magyar Kálmán, a New York-i székhelyű Centrum Management igazgatója, felvette a kapcsolatot Pereházy Miklóssal, a Los Angeles-i Magyar Ház vezetőjével, aki meghívott minket. Ez a nyugat-amerikai turné a jövő év januárjában lenne, ám van egy kis gondunk a finanszírozással. Többen ígérték már meg a segítségüket, de még továbbra is keressük, várjuk a támogatókat, hogy megvalósulhasson ez az utazás, és bemutatkozhassunk műsorunkkal a nyugati parton.

[2_960] 8korvarban.jpg

Vissza