HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Kiss Endi:”A siker nem jött egyik napról a másikra”

2011. december 8. (csütörtök) 13:17
 

Tizenöt éves lett a Hooligans. Az együttes december 11-én jubileumi koncerttel ünnepli meg az évfordulót. Emellett kiadtak egy Best of dupla albumot, amelyen harminc felejthetetlen slágerük hallható. A banda dobosával, Kiss Endivel összegeztük az elmúlt időszakot, beszéltünk a sikerekről, a koncertre való felkészülésről, de megemlékeztünk az együttes nemrég elhunyt menedzseréről, Sipos Tiborról, Cápáról is.

[1_960] Hooligans.jpg

- Ha az ember évfordulót ünnepel, akkor számvetést is végez. Mi minden változott bennetek és mi az, ami ugyanolyan maradt?

- 15 év nagyon hosszú idő, sok minden változott, körülöttünk is, bennünk is. Viszont mi továbbra is azt csináljuk, ami a dolgunk, próbatermek, stúdiózás, koncertturnék, riportok. Eleinte persze nem mentek könnyen a dolgok, volt egy felfutása az egésznek, de most már szerencsére azt mondhatjuk, hogy jó helyen vagyunk, jó helyeken tudunk fellépni, sok emberhez jutunk el. Természetesen nem egy lezáró dolog ez a 15 év az életünkben, de mindenképpen olyan évforduló, amit a közönségünkkel együtt akarunk megünnepelni.

- Elégedettek vagytok azzal, amit eddig elértetek?

- Lemezeink másfél-két évente jelennek meg. Eddig van nyolc nagylemezünk, egy koncertlemezünk, egy koncert DVD-nk és most már van egy Best of lemezünk is. Úgyhogy nagyon elégedettek vagyunk mindazzal, amit eddig elértünk.

- Több elismerést és díjat besöpörtetek az elmúlt 15 évben. Mit tartotok fontosabbnak a szakmának vagy a rajongóknak az elismerését?

- Minden zenész és művész számára a legfontosabb, hogy a közönség kíváncsi legyen rá és szeresse, amit csinál. Tehát elsődlegesek a rajongók. Természetesen annak is nagyon örülünk, hogy szakmai díjakat is kaptunk, hiszen a megbecsülés jól esik az embernek.

- Szerinted minek köszönhető a Hoolingans sikere?

- A siker nem jött egyik napról a másikra. Mi már gyerekként együtt zenéltünk, innen indult el a zenei pályánk. Az, hogy még mindig egymás mellett vagyunk, együtt zenélünk, és még barátok is vagyunk, ez számunkra mindennél fontosabb. De amikor már három lemezünk megjelent és még mindig úgy éreztük, hogy nincs átütés, akkor nagyon nagy kitartás kellett ahhoz, hogy tovább csináljuk. Úgyhogy a sikerhez nincs recept, mindenkinek másként jön be. Nekünk nagy akaraterő kellett, nagy próbatételek voltak, és aztán ez lett a vége.

- Decemberben jubileumi koncertet adtok a Papp László Budapest Sportarénában. Hogyan készültök a bulira?

- Beköltöztünk egy 800 négyzetméteres terembe, mivel nagyszínpados fellépésről van szó, itt próbáljuk le az egészet. Jönnek a vonósok, a fúvósok, Rakonczai Viktor, aki zongorázni fog nekünk, Fehér Attila, aki vendég-gitáros nálunk, a vokálos hölgyek, a régi basszusgitárosunk, Móricz Norbi, aki egy szám erejéig fönn lesz a színpadon. Egyébként másfél hónapja kezdtük el a próbákat, a nyári turnénk anyaga ugyanis csak másfél órás volt, most viszont egy két és fél órás koncertre készülünk. Úgyhogy elővettünk az első és második lemezünkről is dalokat, és olyan új dalt is, amit eddig nem játszottunk koncerten. Tehát tele lesz meglepetéssel az este, még számunkra is „vadiúj” dolog fog történni a színpadon.

- Megjelent a Hooligans Best of albuma. Milyen szempontok alapján válogattátok rá a dalokat?

- Az úgy történt, hogy elmenekültünk Budapestről Gyomaendrődre, és szinte 24 órán keresztül arról beszéltünk, hogy milyen dal kerüljön a korongra. Szimpla lemeznek indult, de egy dupla lemeznyi anyagot sikerült összeválogatnunk. Harminc dal hallható rajta, a klippes nótáktól kezdve az olyanokig, amelyek csak koncerten hangzottak el. Úgyhogy színes válogatásalbumot sikerült összegyűjtenünk.

- Novemberben váratlanul elhunyt a menedzseretek. Mennyi ideig dolgoztatok együtt? Mekkora veszteség érte a Hooliganst?

- Még mindig nem tudtuk feldolgozni, nagyon keményen érintett bennünket. Cápával hat évet dolgoztunk együtt és nálunk ez úgy van, hogy akivel együtt dolgozunk, az számunkra családtag is. Úgyhogy egy napig kérdőjel volt bennünk, hogy mi legyen a jubileumi koncerttel. De a Cápa családja megerősített minket abban, hogy ezt végig kell csinálnunk, nem veszhet el az a sok munka, amit erre ráfordítottunk. A barátunk is ezt akarná.

- Beszéljünk kellemesebb dolgokról! Három gyerekes apuka vagy. Hogyan készültök a karácsonyra?

- Amióta megvannak a gyerekek, azóta különösen nagy hangsúlyt fektetünk az ünnepre. Megy a karácsonyfa díszítés, úgy, mint minden normális családnál. Az én életemben nem mindig volt ez így, hiszen nekünk ilyenkor fellépések voltak. De mióta megvannak a kislányaim, akiket mindennél jobban imádok, minden letisztult, úgyhogy igazi családi ünneplés lesz. 11-én lemegy a nagykoncert és utána egy hetes pihenő következik, az ünnepet csak a családommal fogom tölteni. Tavaly mini koncertet tartottunk a gyerekekkel és szerintem az idén sem lesz ez másként.

- Mit kívántok magatoknak 2012-re?

- Először is nagyon bízunk abban, hogy jól sikerül a jubileumi koncertünk, méltóképpen megünnepelhetjük a mögöttünk lévő 15 évet és megemlékezünk Cápáról. A folytatásban pedig ugyanúgy csináljuk tovább a dolgainkat, mint eddig, és bízunk abban, hogy minden ugyanilyen jól fog haladni. De azt mondom, hogy a legfontosabb az egészség, mert míg az megvan, az ember addig boldog.

Dávid Ildikó

 

Kiss Endi névjegy

példakép: Tommy Lee   
kedvenc film: Játsz/ma
zene: Red Hot Chili Peppers, Green Day
hobbi: zenélés, mulatás, futás, úszás
étel: tejszínes-gombás csirke/pulyka
ital: whisky-cola

Vissza