HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
életmód

Ha ismert a fájdalom oka, már fél siker!

2012. március 16. (péntek) 08:56
 
A visszajelzések alapján egyre több orvos számít betegei gyógyításában a teljes testfelületen alkalmazott polarizált fény-terápiában. A fényágynak a tapasztalatok szerint a fájdalom és a gyulladások csökkentésében is jelentős szerepe van – többek között ebben is egyezik dr. Kun Renáta reumatológus szakorvos és dr. Veréb Viktor ortopéd sebész véleménye.

- A magánrendelésemet a Sensolite Gyógycentrumban tartom, így kézenfekvő, hogy azoknak a pácienseimnek, akik mozgásszervi panaszokkal, ízületi gyulladással, kopásos panaszokkal vagy éppen gerincsérvvel érkeznek, ajánljam a polarizált fényterápiát – kezdi dr. Kun Renáta. - Sajnos a páciensek korosztályát ma már nem lehet behatárolni, hiszen a 17 éves gerincsérves betegtől a 90 éves, ízületi gondokkal küzdő páciensig elég széles a gyógyulni vágyók köre.

Terápia személyre szabottan

A doktornő aszerint állapítja meg a terápiát, hogy éppen milyen stádiumban van páciense és rendszerint a polarizált fényterápiát gyógytornával kombinálja a minél hatékonyabb eredmény érdekében. Ha valakinek intenzív fájdalma van a gerincfelületen, vagy a lumbágója újult ki, térízületi panaszai vannak, mindenképpen javasolt a kúra, így a gyulladást csökkentő hatás hosszabb távon is fenntartható.
- Bár van egy standardnak tekinthető dozírozás, én mindenkinél egyénileg állapítom meg és ajánlom a terápiát. Jellemzően már 3 alkalom után csökkennek a fájdalmak, de igazán jelentős hatás 5–8 kezelés után mutatkozik. Ha páciensem felvette a személyre szabott terápiát, fenntartó kezeléseket szoktam javasolni – mondja dr. Kun Renáta.

[1_960] Sensolite.jpg
A reumatológus konkrét esete

- Volt egy 80 éves néni, akinél vállfájdalmára társbetegségei (szív- és érrendszeri problémák) miatt a normál fizikoterápiát nem alkalmazhattuk. Állapota már krónikus volt és a fényterápián kívül nem is tudtuk volna mással kezelni. Nagyon-nagyon pozitív tapasztalatokról számolt be a néni, így például fájdalmának jelentős csökkenéséről.

Kúraszerű alkalmazás

A doktornő 0-tól 100 éves korig bárkinek bátran ajánlaná a terápiát, amely mellékhatásoktól mentesen képes csökkenteni a fájdalmat, azt azonban mindenkinek tudomásul kell venni, hogy a fényterápia a kúraszerű alkalmazás során fejti ki igazán pozitív hatásait, 1-1 alkalomtól még nem lehet komoly eredményt várni.  
- Ha mindenki megpróbálna egészségtudatosan élni, akkor elegendő lenne megelőzésképpen gyógytornára járni és fényterápiázni – vallja Dr. Kun Renáta.

Ortopédiai problémákra is fényterápia

Hasonlóan a reumatológushoz, szintén a miskolci Sensolite-ban rendel dr. Veréb Viktor ortopéd sebész, traumatológus szakorvos is, aki a lokálisan alkalmazott polarizált fénnyel már másfél évtizede dolgozik, az eljárás tehát nem ismeretlen számára.
- Amikor elkezdtem az ortopéd sebészi szakmát, a posztoperatív sebek mielőbbi gyógyulása érdekében használtuk ezt a terápiás módozatot. Azoknál a betegeknél, akik már kimerítették az egyéb terápiás lehetőségek tárházát, a teljes testes polarizáltfény-terápiát szoktam ajánlani – magyarázza az orvos. - Van olyan sarokcsont törött betegem, akit operáltunk, ráadásul tőlem függetlenül vette igénybe a Sensolite-ot és olyan jó funkcióval gyógyult, hogy az átlagos gyógyuláshoz képest 60-70 százalékkal rövidebb idő alatt nyerte vissza eredeti aktivitását. Gyakori és nem kedvelt szövődmény a Sudeck-szindróma (tünetei a végtagduzzanat, mozgáskorlátozottság, az érintett ízületekben fájdalom, a csontokból pedig mobilizálódnak a szervetlen anyagok) – ilyen eset is előfordult a praxisomban. A hölgynél egyéb konzervatív lehetőséggel kombináltuk a fényterápiát és nagyon gyors javulást értünk el! Bokatáji, illetve lábon előforduló ínak körül kialakult, gyulladással és fájdalommal járó gyulladások esetében is azt vettem észre, hogy a teljes testfelületen alkalmazott polarizáltfény-terápia elérte a várt pozitív hatásokat.
   
Légúti panaszokra is kiváló

Legkevesebb 5 kezelést 2 hét alatt minden páciensnek fel kell venni dr. Veréb Viktor szerint. Ezt követően pedig személyre szabottan állapítja meg a kúra további részét. Az orvos családja révén már személyes tapasztalatokra is szert tett.
- Gyermekünk szertornázik éppen egy hétvégi versenyre készült, amikor felső légúti hurutos megbetegedés zajlott nála, ezért az édesanyjával háromszor feküdtek be a fényágyba. A kezelések enyhítették a gyerek légúti tüneteit, a versenyen pedig bronzérmet szerzett.  
A sikeres gyógyulás érdekében keresse fel Ön is a gyógycentrumot, éljen az orvosi konzultáció lehetőségével és tapasztalja meg saját bőrén a polarizált fény jótékony, gyógyító hatásait!

Vissza