HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Tilosban tudatosan...

2007. november 14. (szerda) 09:24
 
A piroson áthajtott, balesetet okozott.

A piros lámpa ellenére hajtott a Búza téri kereszteződésbe egy kamion a közelmúltban Miskolcon. Éppen akkor, amikor egy autóbusz, a saját zöld jelzésénél már szabályszerűen elindult. A tehergépjármű telibe találta. Többen megsérültek, és jelentős anyagi kár keletkezett. Ebből az esetből kiindulva kerestünk magyarázatot a rendőrség szakembereivel és a pszichológussal arra: miért hagyják figyelmen kívül a közlekedési lámpát és a KRESZ-szabályokat a gépjárművezetők?

[329_3_t.jpg] Kompoltine.jpg

Kompoltiné Jakab Ilona őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság kommunikációs irodájának vezetője lapunknak elmondta: korábban hasonló balesetük – tehát busz és tehergépjármű ütközése – nem volt, de adataik azt mutatják, hogy megnövekedett a tiloson áthajtás miatti karambolok száma. Miskolcon például az idén öt, tavaly hat olyan baleset történt, amikor az autós nem állt meg a közlekedési lámpa piros jelzésére. Szerencsére egyik sem követelt életet. A tavaly (a megyében) történt 429 személyi sérüléses közlekedési baleset 1,4 százalékában, míg idén 1,3 százalékában volt az ok a tiltó jelzés figyelmen kívül hagyása. Kompoltiné Jakba Ilona nyomatékosította, hogy a rendőrség rendszeresen tart akciókat a közutak mentén, lakott területen kívül és belül egyaránt. Három évvel ezelőtt meghökkentő kampányt szerveztek: roncsautókkal sokkolták a gépjárművezetőket, és hívták fel a figyelmet a halálos balesetekre. A kampány eredményes volt, csökkent a balesetek száma. A hatóság következetes gyakorlatot alakított ki a notórius szabálysértőkkel szemben, vagyis nemcsak pénzbírságot, de elzárást is alkalmaznak. A visszaeső, veszélyes szabálysértők közül egyre több elkövetőt súlyt elzárással a bíróság.

[329_2_300.jpg] PirosLampa.jpg


[329_1_t.jpg] Barta.jpg

Barta Gyöngyi, a megyei kórház pszichológusa szerint a szabályok figyelmen kívül hagyásának több oka van. Az emberek túlszervezik magukat. Meghatározott időre kell odaérniük a megadott helyre. Vannak olyanok, akik „meteoropaták”, így az időjárás-változás kedvezőtlenül hat rájuk. Figyelmetlenebbekké válnak, romlanak a reflexeik. Nagyon sokan pedig tudatos szabályszegők. A korrigálás akkor lehetséges – bármi is a figyelmetlenség, a szabályszegés oka –, ha az illető akaratlagosan fölül kerekedik saját személyiségén. A pszichológus azt is elmondta, hogy a frusztráció és az agresszió vizsgálatát csak azok körében végzik el, akik hivatásszerűen ülnek a kormány mögé. A civil sofőrökről azonban ez csak akkor derül ki, ha begyűjtötték a jogosítványbevonással járó 18 büntetőpontot. A papír visszaszerzése ugyanis csak pszichológiai vizsgálat után lehetséges.

SVÁJCBAN REND VAN

„Amíg otthon jobb, ha áthajtasz a sárgánál, ha nem akarod, hogy beléd rohanjanak, addig itt, megáll mindenki. Azt hiszem, sok helyen van kamera felszerelve, de ettől függetlenül lazán felírják az emberek a rendszámot is, ha valaki a piroson áthajtva veszélyezteti mások testi épségét” – mutatta be a svájci közlekedési morált az Aargau kantonban élő Makula Gabriella. De lámpa se kell, elég a zebra. „Kinézik azt, aki nem áll meg a gyalogosnak a zebránál. Svájci mércével mérve a hazai autósok felének el lehetne venni a jogosítványát.”

HALVÉRŰ OLASZOK

A temperamentumos olaszokról azt hinnénk, hogy „nagyvonalúan” kezelik a közlekedési lámpákat, a zebrát, de a Lombardiában élő Steinmüller Izabella szerint pont az ellenkezője igaz rájuk. „Hajaj, nagyon is betartják a közlekedési lámpa tilos jelzését, ugyanis iszonyúan magas a büntetés. Ha valakit csak meglök a zebrán az autós, örökre búcsút inthet a jogsijának, de könnyen a börtönben is találhatja magát. A gyalogosnak pedig elég várakozni az út szélén a zebránál, máris leáll a forgalom.

[329_4_300.jpg] Tablazat.jpg

BALESETI OKOK

Elsődleges továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg nem adása, a kanyarodási szabályok figyelmen kívül hagyása, a figyelmetlenség, a követési távolság be nem tartása, az előzési szabályok megszegése, és bizony a gyalogosok hibája.

 

Vissza