HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Demjén Ferenc:” Az éneklés hivatás, ebben nem lehet megállni”

2012. június 15. (péntek) 10:25
 

Miskolcon ad jótékonysági koncertet június végén a Miskolci Nemzeti Színház nyári színpadán városunk szülötte, Demjén Ferenc. A mindenki által Rózsiként ismert 66 éves, népszerű énekest, hihetetlen energiájáról, az idén átvett Kossuth-díjáról és nyári terveiről is faggattuk, de beszélgetésünkből Miskolchoz való kötődése sem maradhatott ki.

- Diósgyőrben laktunk, de kicsi voltam még, amikor elköltözött innen a családunk Budapestre. Gyerekként persze évekig itt nyaraltam a rokonoknál, sok kedves emlék köt ide, és azóta is nagyon szeretem az egész környéket. Szinte minden utcát ismerek ezen a vidéken. Szerencsére gyakran járunk ide koncertezni. Lillafüredre pedig túrázni is el szoktunk jönni.

- Hamarosan ismét Miskolcra jön, jótékonysági koncertet ad a színházban. Fontosnak érzi a jótékonykodást?

- A jótékonykodásra mindig szükség van. Ráadásul olyan valaki szervezi a koncertet és hívott meg engem erre a fellépésre, akiben megbízom és tudom, hogy jó helyre kerül majd a pénz. Ezért is remélem, hogy sokan eljönnek erre a nem mindennapi koncerthelyszínre, a Nyári Színházba.

- Milyen programra számíthatnak a koncertre érkezők?

- Az ezévi turné-programunkat játsszuk, ami azt jelenti, hogy az utolsó Arénabeli koncertből összerakott anyag hangzik majd el. Ebben benne vannak a régebbi és az új számaim is. Természetesen vannak dalok, amelyek egyetlen koncertről sem hiányozhatnak, ezek is elhangzanak majd, hiszen szeretnénk mindenkinek a kedvében járni.

[2_960] Koncert.jpg

- A koncertjein szinte valamennyi korosztály megfordul. Mi a titka?

- Azok, akik annak idején, negyven éve eljártak az első koncertjeinkre, azok most is eljönnek meghallgatni, mert valamit jelentenek számukra ezek a dalok. Akiknek igazán örülök, azok a fiatalok, akik a koncerteken megtöltik az első húsz-harminc sort. Valószínűleg egy-egy dal megtetszett nekik a régebbiek közül. Megunhatták a sok se füle se farka nótát, ez nem elégíti ki őket. Remélem, hogy a későbbiekben is tudunk majd olyan dalokat kreálni, ami tetszik nekik.

- Az idén hány koncertet ad? Hogyan bírja energiával?

- Minden évben adok úgy 40-50 koncertet, bár én ezt sosem számolom. Energiával úgy bírom, hogy egyrészt edzésben vagyok, másrészt pedig doppingol a több ezer ember lelkesedése, akik tapsolnak és sikoltoznak. Ez feldob, nem is érzek fáradtságot.

- Gondolom, megengedhetné magának, hogy ne dolgozzon. Tudna élni zene és munka nélkül?

- Egyetlen egy művész sem engedheti meg magának, hogy megálljon abban, amit csinál. Számunkra nincs nyugdíj. Egzisztenciálisan nincsen semmi problémám, jól és szép környezetben élek, nincsenek gondjaim, de nem ez határozza meg, hogy dolgozom, vagy sem, hanem egyszerűen az, hogy a hivatás, az hivatás. Ebben nem lehet megállni.

- Munkáját az idén Kossuth-díjjal jutalmazták. Mit érzett a díj átvételekor?

- Nagyon jó érzés volt és borzasztóan boldog voltam. Nagy megtiszteltetés, ez tulajdonképpen az eddigi munkám elismerése. Vagy inkább a hivatásom elismerése. Jó érzés volt ott ülni az első sorban, a világhírű professzorok, művészek között.

- Mennyi ideje jut kikapcsolódásra, pihenésre? Hol és mivel tölti a szabadidejét?

- Amikor két koncert között van egy kis időm, akkor hazamegyek a vidéki kis birodalmamba. Számomra az a hely jelenti az igazi békességet. Ott vannak az állataink, a természet közelsége megnyugtat, pihentet a zajos város után. Szeretek lovagolni, vagy egyszerűen csak elmélkedni, olvasgatni.

- Milyen tervei vannak a nyárra?

- Ha lesz egy hét szabadidőm, akkor lemegyünk az Adriára. Van ott egy hajónk, vízre szállunk, és a tengeren elfelejthetem a mindennapok gondjait. De ha csak egy-két szabad napom van, akkor nem érdemes ilyen messzire utazni. Ezen a nyáron azonban azt hiszem lesz egy pár hét, ami majd a szabadságról szól. Aztán ha eljön a szeptember, akkor el kell kezdenünk próbálni az év végi nagy Aréna-koncertre, ami remélem csak úgy, mint az elmúlt húsz évben az idén is teltházas lesz. Aztán januárban és februárban jöhet majd a pihenés.

- Mit üzen a koncertjére készülődő miskolciaknak?

- Először is köszönöm a meghívást, a földieknek pedig azt üzenem, hogy jöjjenek el minél nagyobb számban a koncertre. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó hangulatú este lesz.
[1_300] DemjenFerenc.jpg
Dávid Ildikó


Demjén Ferenc névjegy

Született: 1946. december 21-én, Diósgyőrben
Kossuth-díjas és többszörös EMeRTon-díjas magyar énekes, dalszövegíró és basszusgitáros
Művészneve „Rózsi”

Kedvencünk kedvencei:

film: régi magyar filmek
hobbi: lovaglás, hajózás
zene, amit a szabadidejében hallgat: amit a rádió kínál
étel: könnyű, húsmentes ételek
ital: vörösbor

Vissza