HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

„A történelmet a győztesek írják”

2012. október 17. (szerda) 07:30
 
Az itthon maradt forradalmárok meghurcoltatásai az amnesztia is után is folytatódott, 1956 igazsága Kádár alatt végig tabu maradt, amelyre igaz volt a Rákosi korszak jelszava: soha, sehol, senkinek. Így volt ezzel a miskolci Deák Istvánné, Edit is, aki annak idején megsebesült a Zsolcai kapuban.

Édesapja erdőmérnök volt, ráadásul kisgazda, így a kommunisták B listára tették. „Otthon a puliszkát is terített asztalról ettük, aztán bementünk az iskolába, a kommunizmusba”- idézte fel az 50-es évek rideg valóságát. Sztálin halála után jött az olvadás, 56’ érettségi után, Petőfi-kor, október 25. a Villanyrendőrnél lakó Edit csatlakozott a főutcán érkező munkások menetéhez. Egyetem, Nagy Attila elszavalta a Nemzeti dalt, menet a Petőfi térre, 12 pont… két teherautó indult Budapestre a forradalmárok megsegítésére. Edit is menni akart, de egy fiú eltolta, hogy ne foglalja el a helyet előle, ő lőni is tud.

[0_180] deakne2.jpgMásnap megszólaltak a gyári szirénák, hömpölygött a tömeg, előbb az ÁVO épületéhez, hogy kiszabadítsák a foglyokat, mivel nem találták mentek tovább a Zsolcai kapuba. „Lányok, gyerekek, idősek az óvoda falánál álltunk. Én a második ablaknál. Fel is kapaszkodtam, hogy jobban lássak. Egyszer csak az első emeleti ablakból jött az első lövés, majd elszabadult a pokol. Menekülni akartam, mint mindenki. Megbotlottam egy fekvő halottban vagy sebesültben, üvegszilánkok hullottak, egy gellert kapott golyó a vádlimba ment. Ma is látszik a nyoma. Elájultam, egy orvos és férfiak húztak ki és hazavittek. Az orvos nem engedett kórházba, mert összeírták a sebesülteket. Szepszist kaptam, egy hónapig járt ápolni”- idézte fel a történteket Edit asszony. November 4. az oroszok bejövetele is élénken él benne. Az ablakból nézte a tankokat, mikor édesapja ellökte onnan, s ezzel az életét mentette meg, mert a páncélosok végiggéppuskázták az ablakokat…

„A forradalmárok az evangélikus temetőben, a kriptákban bujkáltak. Nagyon hideg volt. Édesanyámmal sötétedéskor főtt krumplit és takarókat vittünk nekik. Később volt akit elkaptak, kivégeztek közülük. Patikában dolgozó édesanyját kirúgták, mert gyógyszert adott a sebesülteknek.

„Össze voltunk omolva, az egész család. Bíztunk Amerikában. Az Amerika Hangja is ezt hangoztatta állandóan. Azt gondoltuk, az nem lehet, hogy magunkra hagynak minket, mikor Dávid legyőzte Góliátot…” – idézte fel a forradalom eltiprásával járó sokkot Edit, akit többször kerestek a lakásukon a hatóság emberei, egyszer be is vitték két napra kihallgatásra. Ekkor mondta udvarlója, hogy ezzel a nevével nem tud tovább élni és november 24-én összeházasodtak…

Hogyan emlékezett később a forradalomra? „Október 23-án, 26-án és november 4-én mindig gyertyát gyújtottam az evangélikus temetőben a halottakért és imádkoztam, hogy érjen véget ez a szörnyűség… a két fiam nagyon lekötött. Nem beszéltem nekik a forradalomról, mert féltünk, hogy a tanítónénik mindent kiszednek belőlük. Csak annyit mondtam nekik: a történelmet mindig a győztesek írják. Nem akartam, hogy bajuk legyen” – magyarázta Edit a némaság okát.

Gyógyszertári asszisztensként dolgozott, egyetemre nem vették fel, majd szólt a szakszervezetis, hogy káderlapot kell csinálni és bekerül, hogy 56-os, ezért 57 elején leszámolt. Később szerződéssel, egy-egy helyen 3-4 hónapot töltve dolgozott, mert utána jött a káderlap… Ez egészen 1972-ig tartott, amikor is Sóvári Sándor felvette Hejőcsabán a tanácshoz. Megmondta, hogy politikai feladatot nem kap, meg fogják figyelni. Rendes volt, mert a káderlapra nem írta be a fekete pontot. „Kollégákkal sosem beszéltem a múltról, nem barátkoztunk, egyik sem járt a lakásomon. Amint véget ért a munka jöttem haza a családhoz, a gyerekekhez.”

„A megemlékezésekre eljárok, mert úgy érzem, ott a helyem. Az evangélikus temetőbe is megyek a már említett napokon. A forradalom ünnepére szoktak vidékre hívni. Amíg bírok elmegyek, hogy tudják, mi történt…”


Vissza