HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Életerő-pályázat

2007. december 12. (szerda) 12:46
 
A Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, valamint a B.-A.-Z. megyei nevelőszülők által alapított Pro Familia Alapítvány konzorciumi partnerként vett részt az Iparfejlesztési Közalapítvány és a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet által lebonyolított „ÉLETERŐ – az ifjúságvédelmi szakemberek képzése a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeinek növelése érdekében” című projektben. A program az Európai Unió társfinanszírozásában, a HEFOP program keretében valósult meg, 2006. január 1. és 2007. november 30. között. A projekt célja a
gyermekvédelmi szakemberek ismereteinek bővítése, készségeik fejlesztése, a gyermekvédelmi gondoskodásból nagykorúvá válásuk után kikerülő fiatalok
foglalkoztatási esélyeinek növelése érdekében.
Vissza