HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
ajánló

Egerből Miskolcra "űzik a szarvast"

2013. április 3. (szerda) 17:37
A Miskolci Egyetemisták Szövetsége április 13-án, szombaton 23. alkalommal rendezi meg a Bosch Szarvasűzők elnevezésű országos egyetemista-főiskolai váltófutóversenyt.

Az Eger és Miskolc közötti - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával megvalósuló - viadal útvonalának egy része a festői környezetű Bükki Nemzeti Parkon halad keresztül. A leküzdendő táv ezúttal is 75 km, melyet 12 szakaszra (8 fiú és 4 leány) osztottak fel. A 70 csapatot felvonultató erőpróba rajtja 10.30-kor lesz Egerben, a Líceum előtt. Innen Felnémet - Szarvaskő - Bélapátfalva- Szilvásvárad – Kalapati pihenő – Olaszkapu – Nagymező – Jávorkút – Lillafüred érintése után érkeznek meg a futók Miskolcra, a Királyasztalhoz, illetve a Miskolc Városi Szabadidőközpont-Generali Aréna szomszédságába, ahonnan 17.05-től az utolsó női és férfi szakaszt teljesítik majd a résztvevők. Célba érkezés 17.20-tól folyamatosan, a Miskolci Egyetem atlétikai stadionjában.

A rendezők ezúton is arra kérnek mindenkit, hogy legyenek türelmesek a futókkal szemben, az autósok pedig fokozott óvatossággal vezessenek az említett útvonalakon. Rendőri forgalomirányítás lesz Miskolcon a Csanyik – Hámori-tó közötti szakaszon, valamint a Népkertnél, az Ifjúság útnál és a Cementgépipari-elágazásnál. A Népkerttől, a Görgey A. u. – Mikes Kelemen u. – Aulich L. u. – Szabadságharc u. – Ifjúsági út – Szent György út – Tapolcai út – Egyetemi sportpálya közötti szakaszon sárgán villogó közlekedési lámpákra is számítani kell!

Vissza