Elfeledett mesterségek – a mozigépész

Amikor a II. világháború után Pista bácsi hazatért a fogságából cséplőgépkezelő lett, majd garázsmester, de barátja rábeszélésére elvállalta a mozigépész mesterséget. Tisztes fizetés járt érte!  Nagy híre volt a környéken, a vidék legjobb mozigépészeként emlegették, ugyanis ezermesterként ő mindig megjavította a masinát, így neki soha nem maradt el előadása.,

„Sok éve már ennek” – mondja. „Talán 60–70 éve is van, amikor a Latabár testvérek meghódították a filmvásznat.” „Akkoriban még minden más volt. Nem voltak kényelmes székek, popkorn, mint mostanság a mozikban. Az emberek kis hokedlijüket hozták magukkal, hogy a falra kiakasztott vásznon láthassák az Egri Csillagokat. Kezdetben még áram sem volt, aggregátorról vetítettünk. Hat községnek voltam a mozigépésze, huszonkét évig jártam a vidéket és vetítettem.”  Szerette a filmeket, szerette az embereket, de talán mindennél jobban kedvelte a fafaragást.

Pista bácsi öccse asztalos inasnak tanult és gyönyörű dolgokat készített. Egyszer csak meglátott a testvérénél egy vőfélybotot, amely annyira megtetszett neki, hogy elhatározta ezt ő is kipróbálja. Bútorokat, gyerekjátékokat, használati tárgyakat, hangszereket faragott. Imádja a zenét, ma is aktív tagja a Sajószögedi Búzavirág Népdalkörnek. Citerázik, cimbalmozik éli a mindennapokat. Egy dolgot viszont nem tud! Unatkozni. Kilencvenegy évesen úgy döntött, átadja fafaragó tudását a fiataloknak és – ahogyan ő mondja – inasokat fogadott maga mellé, akik fába faragták mesterük arcképét is. Kiállítása is nyílt Budapesten a Múzeumkeretben, majd Tiszaújvárosban csodálhatták meg munkáját az érdeklődők.