HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

A helytörténész polgármester

2013. június 14. (péntek) 13:39
 
A Hernád partján elterülő Gesztely a hadak útján fekszik, jártak erre törökök, magyarok, osztrákok, oroszok. Csatát is vívtak a falu határában, így nem csoda, hogy Simon István polgármestert megérintette a történelem, különösen a helytörténet. A településvezető egy monográfián dolgozik.

– Mindig foglalkoztatott Gesztely története, ezért a levéltárakban próbáltam felkutatni mindent, ami településünkről tudható. Több, Gesztely helytörténetével foglalkozó kisebb kiadvány társszerzője vagyok. Ezeket is felhasználva a jövő év szeptemberében jelenik majd meg egy átfogó monográfia a településről, melyet Takács László barátommal együtt készítünk – árulta el Simon István, akiről kiderült az is, hogy kedvence a középkor, ezen belül is a török idők.

[1_960] SimonIstvan.jpg

– Gyermekkoromban évekig tanultam a miskolci Egressy Béni Zeneiskolában klarinétozni, majd fiatalkoromban szaxofonoztam több zenekarban is, akikkel leginkább bálokban, esküvőkön zenéltünk. Manapság a sűrű hétvégi programok miatt, amelyeken polgármesterként illik megjelennem, nem jut időm a zenélésre, így ez a hobbim háttérbe szorult. Bálint fiam viszont nagyon ügyesen klarinétozik, és arra készül, hogy megtanul szaxofonozni is. Nagyon szeretem a futballt, ha tehetem a tévében közvetített mérkőzéseket megnézem, és a DVTK meccseire is elmegyek – bújt elő a sportos én a polgármesterből. Hozzátette: sajnos a falunak jelenleg nincs felnőtt csapata, de tehetséges gyerekekben szerencsére nincs hiány.

– Feleségem óvodapedagógus.  Nagyon büszke vagyok arra, hogy három gyönyörű gyermekünk van. Igyekeztem a gyermekeimnek átadni történelmünk ismeretét, lelkükbe plántálni a haza szeretetét, nemzetünk tiszteletét.

Vissza