HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Évről évre emelik az érmek és pontok számát

2008. január 26. (szombat) 15:48
 
A Miskoc Városi Sportiskola (MISI) SC atlétái a bajnoki érmek, ebből adódóan a bajnoki pontok tekintetében 2007-ben is ismét felülmúlták előző esztendőben elért teljesítményüket.

A 2006-os 62 bajnoki érem, közte 15 arany után tavaly 65 medált, közte 17 elsőséget érdemeltek ki sportolóink, akik teljesítménye az egy évvel korábbi 3170 egységhez képest 2007-ben 3340,5 bajnoki pontot ért. - tudtuk meg az egykori sokszoros válogatott, magyar bajnok közép-hosszútávfutó Szász László szakosztály-elnöktől, aki ezzel párhuzamosan az egyik közép-hosszútáv futó csoport felkészülését is vezeti. - A gyermek korcsoportos atlétákkal együtt 185 tagú csoportunkkal az országos összetett egyesületi pontversenyben a 10. pozíciót szereztük meg, úgy, hogy a rövidtávfutó-gátfutó, a közép-hosszú távfutó és a gyalogló szakágunk egyaránt a 4. helyen zárt. Az ugrók a 24., míg az újonnan alakult, Tóth Márta és Zudor Sándor, a DVTK egykori kiválóságai által irányított dobó szakágunk a 49. lett. Ahhoz, hogy idén előreléphessünk, a serdülő korcsoportot meg kell erősítenünk, melynek plusz 300 bajnoki ponttal kellene együtt járnia. Szintén nagyon lényeges a fejlődéshez, hogy kollégáimmal, Deák Gézával, Drotár Ottóval, László Istvánnal, Szűcs Józseffel, Tigyi Józseffel és az utánpótlással foglalkozó testnevelőkkel együtt mindent megtegyünk azért, hogy több nemzetközi eredményt érjünk el, növeljük igazolt versenyzőink számát, fejlesszük az ugró- és dobó szakágat, továbbá tartsuk Miskolcon jelenlegi tehetségeinket.

[450_1_180.jpg] Staicu-Simona-Toth-Tamas.jpg

Válogatottak, versenyek

A MISI-sek közül tavaly Staicu Simona, Nemes Rita, Bartha László, Burmeister Bertold, Dudás Gyula, Hricz Ádám, Kapéri Levente, Kékesi Károly, Kovács Ádám, Papp Artúr, Pál Robin, Pásztor Attila, Soós Tamás, Tóth Tamás, és Veress Balázs húzhatott címeres mezt magára. A nyolc világverseny - Európa-kupa, gyalogló világkupa, ifjúsági vb, junior Eb, U23-as Eb, Universiade, mezei-futó Eb, hegyi-maratoni vk – mellett ott lehettek egy-egy U23-as, U20-as és U18-as válogatott versenyen is. A legkiemelkedőbb nemzetközi eredmény Bartha László nevéhez fűződik, aki a debreceni U23-as Eb-n, a kétszer is országos csúcsot javító 4x400 méteres váltóval a 6. helyet szerezte meg.

forrás: Szücsi Média 

Vissza