HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Ákos: ”A közönség bízik bennem, és a szeretetével halmoz el”

2013. október 18. (péntek) 10:13
 

Az ország egyik legnépszerűbb előadója a tavaly Kossuth-díjjal kitüntetett Kovács Ákos, aki az 1987-ben megalakult Bonanza Banzai alapítójaként, és énekeseként vált országosan ismertté. Az előadóművésszel beszéltünk a húsz évvel ezelőtt Karcolatok címmel megjelent első szólólemezéről, a nemrég Turné 2084 címmel megjelent koncert-DVD-ről, amely aranylemez lett, és az októberi debreceni fellépéséről is.

- 20 éves lesz az első szólóalbuma, a Karcolatok. Mikor és milyen formában ünneplik meg a jeles eseményt?

[1_300] Akos.jpg- A TURNÉ 2084 zajos sikere után visszafogott hangvétellel, új repertoárral, csendesebb előadással jövünk. Ez más jellegű előadás, mint a fesztiválokon idén előadott produkcióink, például tele van izgalmas, koncerten ritkán játszott lassú dalokkal. A választott koncerthelyszínek jól jelzik az előadás hangvételét. Talán kimondható, hogy a mi közönségünk fogékony a gyakori hangulatváltásokra. Huszonöt év szerpentinútján követtek végig, megtanulták, hogy a könnyebben értelmezhető, egyenes szakaszok után mindig kanyarok jönnek. A Karcolatok 20 iránti érdeklődés, a jegyvásárlás tempója azt mutatja, hogy most is bíznak bennünk. Nagyon készülünk, izgatottan várom a Karcolatok 20 koncertjeit. Számomra is furcsa, sajátos kihívás, hogy a pörgős bulik után most kamarajellegű előadássorozatra készülünk. Nekem is vissza kell szoknom erre a tempóra.

- A jubileum kapcsán végez-e számvetést?

- Egy ilyen kerek évszám kapcsán önkéntelenül is számot vet az ember, de munkával, koncertezéssel ünnepelünk, aztán új, aktuális feladatok elé nézünk.

- Milyen visszanézni a húsz évvel ezelőtti Ákosra, most, hogy intenzíven foglalkozik a lemez dalaival?

- Természetesen furcsa. Emlékszem, jelenlegi anyósom annak idején nem pártolta, hogy a lányával közelebbi kapcsolatot ápoljak, különös tekintettel a csutkacopfra és a felnyírt frizurára. Ma is a vicces külsőségekre csodálkozik rá az ember, ugyanakkor ezeket a dalokat nyugodt lelkiismerettel el lehet játszani – kellően önreflexív, önparodisztikus hozzáállással. A Karcolatok teljes anyagát elő fogjuk adni az őszi, színházi turné során, a lemez a maga teljességében vállalható húsz év távlatából is. Pedig ez a műfaj a pillanatról szól, ráadásul az ember 25 évesen nyilván sokkal kevésbé volt érett a világra.

- Mit tart fontosabbnak, a szakma, vagy a közönség elismerését?

- Kijutott egyikből is, másikból is, panaszra nincs okom. A legnagyobb becsben azt tartom, hogy a közönség bízik bennem, a szeretetével halmoz el és sokan jönnek a koncertekre, várják a kiadványokat, nyitottak az újdonságkra. Veszik az adást, érdeklődnek. Ebben a műfajban ez a legnagyobb kincs.

- Október 2-án megjelent a Turné 2084 – koncertfilm dupla DVD-n, és néhány nap alatt aranylemez lett. Miben látja a siker titkát?

- Sokat dolgozunk, szeretettel végezzük a munkánkat, ráadásul van, aki ezt érzi, értékeli és elfogadja. Nagyjából ennyi a nagy titok. 

- Milyen korong lett a 2084? Valóban a nosztalgia jelentette az egyik fő  inspirációt a dalok megírásakor?

- Nem szimpla nosztalgialemez a 2084, ebben csaknem minden visszajelzés egyetért. Nem is annak szántam. A régi jelrendszer elemeiből egy nagyon is mai produkció készült. Jólesett magányosan dolgozni a stúdióban, az eredményen talán érződik a lelkesedéssel végzett munka öröme.

- Egy-egy stílus eltűnik, majd újra előbukkan karrierjében. Mi indokolja a váltásokat?

- Az érdeklődésemet nem kívánom elveszteni a saját munkám iránt. A populáris zene nem túl bonyolult műfaj, így nagyon könnyen válhat rutinná. A formai megújulás ébren tartja az ember érdeklődését, ennek igénye természetes, majdhogynem kötelező. Eközben a lényegi elemek tekintetében nincs elévülés.

- Régóta játszik élőben, igen magas színvonalon. Hogyan lehet ezt energiával bírni?

[2_300] Akos2.jpg- Vannak nekem is megingásaim, de sok mindenből lehet erőt meríteni. Mondjuk abból a hitből, hogy van dolgom, és igyekszem tisztességgel végezni. Az új ötletek és az új formák is lelkesítenek, tehát a kihívás. De komoly erő a közönség szeretete, ragaszkodása is, kár volna tagadni.

- Városunkhoz legközelebb Debrecenben koncertezik majd. Milyen programmal várja a közönséget?

- A jubileumi Karcolatok 20 koncertsorozat műsorával érkezünk Debrecenbe, két alkalommal, november 22-én és 23-án látható a Kölcsey Központban az előadásunk. Nagyon várjuk az újabb találkozást a debreceni közönséggel: jóformán minden turném érintette a cívis várost, legutóbb a Campus Fesztiválon léptünk itt fel. Ez volt a nyári menet egyik legemlékezetesebb előadása.

- Mennyire tervez előre? Vannak-e már tervek 2014-re?

- Ha a Karcolatok 20 turné is véget ér, egy évig biztosan nem koncertezem. Mindig a következő lépés izgat, például az, hogy lesz-e következő lépés. Most szerencsére van tervem a továbbiakra, lélekben már az foglalkoztat. Visszatérek a stúdióba, hogy egy olyan lemez ötletén dolgozzam, amely programot adhat egészen 2015-ig. Az irány már megvan, de még sok munka, amire ez a program színpadra állhat.

Dávid Ildikó

fotók: akos.hu

Névjegy: Kovács Ákos
Született: 1968. április 6.
Családi állapota:
Nős, felesége Őry Krisztina,
négy gyermeke van:
Márton, Anna, Kata és Júlia
Kedvencünk kedvencei:

könyv: Marquez novelláskötete,
a Tizenkét vándor
hely, ahol szívesen élne: a tenger mellett
hobbi: olvasás
ha más szakmát választana:
fordító lenne

 


 

Vissza