HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Májer János: Tokaj a szenvedélyem

2013. október 18. (péntek) 10:27
 


Májer János, megyénk egyik legkisebb, mégis országszerte, sőt határainkon túl is ismert városának, Tokajnak a polgármestere. Arra voltunk kíváncsiak mivel foglalkozott polgármestersége előtt, illetve mivel tölti szabadidejét?

[1_180] MajerJanos.jpg„Született tokaji vagyok, de tanulmányaim elszólítottak először Nyíregyházára, majd Bajára, ahol vízgazdálkodási mérnökként végeztem. Az álmaimban mindig az szerepelt, hogy elhagyom a „poros” Tokajt és a fővárosban próbálok szerencsét. Ennek a tervnek a legnagyobb ellenzője az édesapám volt, aki mindig azt mondta: fiam nem mindegy Budapesten a 2 milliomodik senkinek lenni, mint Tokajban az ötezrediknek...
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósságot javasolta apám, annak is a főépítésvezetőségét, aminek egy kiváló, jóindulatú vezetője volt Siku Albert személyében, aki jelentkezésem után fel is vett. Nem tétovázott velem, beledobott a mélyvízbe” – elevenítette fel a munkás évek kezdetét Májer János.

„Az újabb kihívás a tanácselnöki jelölésem volt. Hárman voltunk a ringben, amelyből én kerültem ki eredményesen. Arra gondoltam, hogy egy ilyen nevű, történelmű, tradíciójú várossal lehet mit kezdeni. Mániámmá vált a városfejlesztés. Felállítottam egy prioritási sorrendet, amit be is tartottam. Nagyon szeretek a családom körében lenni. Sajnos ez az esetek többségében az esti és hétvégi órákra korlátozódik, hacsak nincs valami rendezvény, amelyen együtt veszünk részt. S ha még marad szabadidőm akkor történelmi tanulmányokat olvasgatok, hallgatom a ’80-as évek rock zenéit, musicaleket és természetesen a TV-t nézem, mint elsőszámú szenvedélyemet, ugyanis a makró politikáról, a makró gazdaságról innen szerzem a ismereteimet.

A feleségem egy földre szállt angyal, mert elnézi a szeszélyeimet, úgy szervezi a család életét, hogy az érdeklődésemre is legyen időm” – árulta el a polgármester.

Vissza