HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

Aki a virágot szereti…

2013. november 15. (péntek) 12:18
 
Túlhajszolt világunkban szüksége van az embernek a természettel való találkozásra – vallja Tamás Barnabás, Putnok polgármestere.

„Nagyon szeretem a növényeket, a velük való foglalkozás nem munkát, hanem kikapcsolódást jelent számomra. A növények a maguk módján meghálálják a gondos törődést, s kora tavasztól késő őszig színpompás virágok, bokrok gyönyörködtetik a szemet, lelket kertjeinkben. Itt szándékosan használtam a többes számot, ugyanis felnőtt gyermekeim kedvenc időtöltése is a kertészkedés, s már szinte verseny van közöttünk, hogy kinek szebb a kertje!” – árulta el a gömöri kisváros polgármestere.

[0_960] TamasBarnabas.jpg

Ami igazán jó érzéssel tölt el, hogy ezt a szemléletet szeretett városomban is sikerült elfogadtatni, megvalósítani. Aki Putnokon jár a tavaszi, nyári hónapokban, párját ritkító virágokkal találkozik a köztereken, középületeken, s a hivatalban is virágos környezet fogadja az ügyfeleket, vendégeket.

Az igazi kikapcsolódás az számomra, ha szép környezetben, szeretteim körében tölthetem az időt. Ekkor hódolhatok másik szenvedélyemnek a fotózásnak. A családi események múlhatatlan pillanatainak és az unokák felcseperedésének megörökítése az én feladatom, ami hála Istennek még jó ideig kimeríthetetlen téma lesz számomra.

Említést kell még tennem kutyusaimról, akik nélkül már nem lenne teljes a családunk. Hűséges társaink, kitartanak mellettünk, az egész életüket nekünk szentelik. A legfárasztóbb napokon is derűt hoznak az életembe, feledtetik velem a gondokat. Ha rájuk nézek Déry Tibor szállóigévé vált sorai jutnak eszembe, aki azt mondta „Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes!” – idézte az írót meghatottan Tamás Barnabás.

Vissza