HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Oláh Ibolya

2008. február 19. (kedd) 09:07
 
Roma családba született, szülei lemondtak róla, így a tiszadobi nevelőintézetbe került. Öntevékenyen kezdett énekelni és gitározni. Többször nevezett be énekesi vetélkedőkre, végül a 2003-as Megasztár meghozta számára a sikert, második lett.

Ő Oláh Ibolya, aki az elmúlt évben színészi tehetségét is megcsillogtatta, megkapta az Aida című musical címszerepét a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, valamint Tímár Péter rendező legújabb filmjének, a Casting mindennek - amelynek nemrég volt a díszbemutatója a miskolci Kossuth moziban - is ő a főszereplője. A premier után beszélgettünk az énekes-színésszel.

[494_1_180.jpg] OlahIIbolya-Casting.jpg

A valamikori menedzseremet, Frank Gábort megkereste Losonci Gábor, a film producere azzal az ötlettel, hogy szeretnék megírni az életem történetét, természetesen megfűszerezve. A sztori egy tehetségkutató műsorról szólna, amiben én vagyok a reménybeli sztár. Én ebben eleinte nem hittem, de készítettünk próbafelvételeket, akkor már éreztem, hogy ez menni fog, na meg a rendező, Tímár Péter és Kern András is bíztatott, így belevágtam a filmezésbe – emlékezett vissza a kezdeti lépésekre Ibolya.

Volt valaha vágya, hogy színész legyen?

Soha, még csak nem is gondoltam rá. Az én munkám az, hogy felálljak a színpadra és énekeljek. De most belekóstoltam a filmezésbe és azt mondom, hogy nem olyan rossz dolog, bár elég fárasztó.


Mi az, ami a legjobban tetszett a forgatásban?

Ilyen nincs. Alapvetően azért, mert egy időben játszottam Székesfehérváron az Aidát és forgattam. Nem tudok kiemelkedő napot mondani, ugyanis amikor pihenhettem volna, akkor forgattunk, amikor a forgatás leállt, akkor Aidáztam. Számomra kín-keserves volt ez a két és fél hónapos munka.

Hogyan tetszettek azok a dalok, amelyek a filmben elhangzanak?

Aranyosak és érdekesek voltak, bár ez a stílus abszolút nem fekszik nekem, egészen más a zenei világom. Mindenesetre ezt is el kellett tudni játszani.


Milyen volt együtt játszani az ismert, nagy színészekkel?

Kern Andrást nagyon megszerettem, csodáltam, hogy milyen fantasztikusan játszik. Azt hiszem, ő is el tudott engem fogadni. Kútvölgyi Erzsébettel is nagyszerű volt dolgozni, nagyon kedves volt velem.

Nem vállalt meztelen jelenetet a filmben…

Én konzervatív ember vagyok, engem nem úgy ismert meg az ország, hogy vetkőzöm, ezt meghagyom másoknak.

Vállalna-e újabb filmszerepet?


Nem tudom, az attól függ, hogy milyen lenne a film története. De úgy gondolom, hogy ha felkérnének rá, és tetszene a szerep, akkor nem mondanék nemet.

[2_300] Interju.jpg

Budapest, Székesfehérvár és Tiszadob között ingázik. Mikor járt utoljára az otthonban?

Legalább kilenc hónapja, de egyáltalán nem is hiányzik. Az otthonban az összes gyerek kicserélődött, nem ismerem már a nevelőket sem. Csupán csak anya vonz oda. Ő azonban gyakran van velem, elkísér akkor is, amikor nyilatkoznom kell, az újságírók ugyanis gyakran szándékosan provokálnak, és ő azért van ott mellettem, hogy ez ne történhessen meg.

A közeljövő tervei?

Készül a harmadik nagylemezem, ami ez év novemberében jelenik meg. De csak annyit árulok el, hogy saját dalok lesznek rajta, a többi legyen meglepetés.


Dávid Ildikó

 

Vissza