HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

Tájak, könyvek és a család

2014. január 23. (csütörtök) 12:18
 
„Egy települést fejleszteni, szükségleteket fölmérni, célokat kitűzni és azokat megvalósítani csodálatos feladat. De a munkán túl mindannyiunknak szüksége van időnként egy kis kikapcsolódásra is”- vallja Hajdu János, Hernádkak polgármestere.

„Gyermekkorom meghatározó kötödése volt a folyó, amely mellett élünk. Rengeteget horgásztunk, barangoltunk a vízparton. Lelkesen kutattam élővilágát, halainak életét. Mára már csak a  természet szeretete maradt a régi rajongásból. A 2006-os megválasztásom óta sajnos nagyon kevés idő marad effélékre.”- fogott a bemutatkozásba Hajdu János.

„A másik nagyon régi keletű hobbim a könyvek gyűjtése és olvasása. Az igazi keményfedeles, papír alapú, nyomdaszagú könyveket. Régóta szorgalmasan gyűjtögetem őket és mindig öröm egy-egy új példánnyal gyarapítani a gyűjteményemet. Elsősorban a horgászattal, vadászattal és idegen tájakat bemutató útleírásokkal kapcsolatos kötetekre vadászom. De természetesen a szépirodalom, az életrajzi és történelmi regények, sőt a kortárs művészeti kötetek is megtalálhatóak családi könyvtárunkban.  Kedves sorozatom, ami már majdnem teljes, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára tudományos ismeretterjesztő sorozat (1901-től). Gyűjtöm a régebbi kiadású gyerek és ifjúsági könyveket is, amelyekből én magam is gyerek fejjel megkaptam az olvasás szeretetét.

Ezek a könyvek számomra jólesően nyugodt „kultúrszigetek” a mai rohanó digitális világunkban! Remek darabjai a múltnak, de sosem felejtem a lényeget amelyre szintén olvasva leltem rá valahol: „Könyvet vehetsz! Tudást nem!” ( Azt meg kell szerezni, meg kell dolgozni érte!)

Mára már a könyvek is a háttérbe szorultak, mert nemrégiben megszületett a kisfiam és amennyi időt csak tudok vele akarok eltölteni, sokáig vártunk rá és most olyan gyorsan nő, hogy attól félek lemaradok életének valamelyik kis mozzanatáról, valamiről ami már nem hozható vissza! Mindent megszeretnék neki mutatni a világból amit érdekesnek és fontosnak tartok.

A munkám felelőssége most már kiterjed a gyermekemre is. Olyan jövőt kell fölépítenünk amelyben biztonságban és boldogan élhet itt, Magyarországon!

Vissza