HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Kégl Ildikó: Az értékkereső újságíró

2014. november 26. (szerda) 22:17
 
Tárgyiasult gondolatok – Értékek Borsodból, Abaújból és Zemplénből címmel jelent meg októberben a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kiadásában Kégl Ildikó újságíró riportkötete.

– Hogyan válogatta össze a riportalanyokat?
– Csaknem hét éve dolgozom a Magyar Hírlap megyei tudósítójaként, ami egy meglehetősen komplex feladat, azt is jelenti, hogy nyitott szemmel járok-kelek a kisebb településeken, adott esetben tanyákon, hogy értékek után kutassak. Hála Istennek sok esetben nem is kellett különösebben kutatni, hiszen megyénk jó néhány nagyszerű embert tud felmutatni, akik szakmájukban jelentős sikereket értek el országos, adott esetben nemzetközi szinten is. Tulajdonképpen ez volt a kritérium, hogy az interjúalany – legyen az olajütő, csizmadia, tönkölybúza termelő – jegyzett eredményeket érjen el szakterületén. Úgy újságíróként, mint magánemberként nagyra becsülöm azokat, akik bármiféle értéket hoznak létre, ezért kötelességemnek érzem, hogy hírüket vigyem jelen könyv hasábjain is, mint általában az újságírói munkám során.

[2_960] tokaj-kegl-18.JPG

Összesen 20 főt mutatok be, akik sok esetben halmozottan hátrányos térségben tevékenykednek, amiért külön tisztelet illeti őket! A személyes példájuk a bizonyíték rá, hogy kevésbé prosperáló környezetből is ki lehet emelkedni, ha van egy jó ötletünk, s az hittel, szorgalommal és szenvedéllyel párosul. Akik ebben a kötetben szerepelnek, azok már elértek valamit a hivatásukban. Egyik interjúalanyom, egy csizmadia például James Bondnak készített cipőt, másik egy olajütő, aki egy skandináv ország királyi udvarának a beszállítója.

[3_300] tokaj-kegl-01.JPG

[4_300] tokaj-kegl-03.JPG

Olyan személyek, akiket lehet, hogy Budapesten, vagy külföldön jobban ismernek, mint mondjuk három faluval arrább. Nyilván azért, mert az általuk előállított prémiumkategóriás termékeknek elsődlegesen nem itt van a piacuk. A célom tehát az volt a kötettel, hogy hírüket vigyem ezeknek a nagyszerű embereknek, nem csak kifelé, hanem helyben is. Egyszóval az értékközvetítés.

– Természetesen a folytatás lehetősége is szóba került.
– A kötetben a magyar föld megművelői, gazdák, élelmiszer-feldolgozók, népi iparművészek, kihalóban levő kismesterségeket űző helybéliek szerepelnek. Megyénkben nagyon sok értékes ember él, van kit bemutatni. Már meg is van a következőre való riportalany, amelyben a kulturális, művészeti élet reprezentánsait mutatnám be. Ígéretem is van a folytatásra.

 

(Fotók: Varga Tamás)

Vissza