HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

Épül a Rudapithecusok új otthona

2015. december 12. (szombat) 22:09
 
Egyedülálló látványosság lesz a megnyitását követően a „Rudapithecus látványtár a Majomszigeten” projekt keretében felépülő turisztikai- és kutatóközpont, amelynek középpontjában a – szakmai körökben világhírű – rudabányai őslénytelep áll.

 A különleges kialakításnak köszönhetően láthatóvá válnak a sok millió éves rétegek a maguk kézzelfogható valóságában. A tanösvénynek köszönhetően pedig a borsodi táj szépségeiben gyönyörködhetnek majd a látogatók. „Rudabányát, Magyarországon és világszerte jelentős őslénytani lelőhelyként tartják számon. Az 50 éve tartó, többé-kevésbé folyamatos kutatás, azonban nem lenne lehetséges, a bányászat megléte nélkül. Az 1960-as évek közepén kerültek elő az első őslénytani maradványok – amelyeket Hernyák Gábor, a vasércbánya főgeológusa talált meg és jutatott el Budapestre –, s ezek között egy ősmajom töredékes csontjait, amelyekből Dr. Kretzoi Miklós professzor új fajt határozott meg és nevezett el Rudapithecus hungaricusnak” – fogott a téma bemutatásába Papp Andrea, történész-muzeológus, a Bányászattörténeti Múzeum intézményvezetője.

„Az 1970-es években az értékes lelőhely fölé, a védelem érdekében, egy vastraverz tetőszerkezetet építettek, körbekerítették, valamint egy kis kutatóházat is emeltek. Az idők múlásával azonban a lelőhely elhanyagolt állapotba került és a vasércbányászat megszűnését követően az érdekelt feleket nem volt könnyű egy asztalhoz ültetni. A 2010-es évektől Rudabánya Város Önkormányzata kezdeményező szerepet vállalt a lelőhely megmentésében. Lépéseket tettek annak érdekébe, hogy megtalálják az anyagi és személyi feltételeket arra, hogy pályázati források segítségével létrejöhessen egy védőépület, amely egyaránt szolgálja a látogatókat és a kutatókat. Az új létesítmény „Rudapithecus látványtár a Majomszigeten” nevet viseli, és az Európai Unió támogatásával ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0082 valósul meg. A fejlesztésnek köszönhetően a városba érkező turisták számára, így már nemcsak az idén szintén 50 éves jubileumát ünneplő Bányászattörténeti Múzeum áll majd rendelkezésre, mint turisztikai célpont, hanem a Rudapithecus látványtár is, immáron jelentőségéhez méltó környezetben, illetve a tanösvények is. A lelőhelyen végzett fejlesztések jelentősége vitathatatlan, és túlzás nélkül mondható, hogy a 24. órában történt a megmentése. Rudabánya Város Önkormányzatának szerepe és tevékenysége e nemzeti érték megőrzésében elismerésre méltó” – zárta a tájékoztatást a szakember.

[0_960] Névtelen-1.jpg

„Idén május 4-én Rudabánya Város Önkormányzata aláírta a projekt megvalósulását végző egri székhelyű Eurocampus Kft.-vel a kivitelezési szerződést. A kivitelezési munkák, és a vele párhuzamosan folyó régészeti feltárás június 22-én kezdődött meg Dr. Kordos László professzor úr irányításával” – elevenítette fel a közelmúltat Novák Péter, Rudabánya alpolgármestere. Épül a Majomsziget, reméljük, hogy a kivitelező – a módosított – befejezési határidőt tartani tudja. Rudabánya városa bízik abban, hogy a megvalósuló fejlesztések kellő turisztikai attrakciót, és idegenforgalmi vonzerőt jelentenek majd a településre látogatók számára. Nem titkolt célunk a munkahelyteremtés segítése, kulturális és turisztikai központ létrehozása, hiszen jelenleg ennek van a legnagyobb realitása térségünkben.

Az Aggtelki Nemzeti Park a Baradla barlanggal, az edelényi L’Huillier-Coburg kastély, vagy Lillafüred esetleg Szilvásvárad közelségére lehet alapozni, hiszen csak a térség összefogásával valósulhat meg a beruházás igazi célja” – fogalmazta meg reményeiket Novák Péter. A vasérc színű, vasbeton épületek, a 10 millió éves lelőhely és a látogatók elé táruló panoráma különleges élményt kínálnak majd a látogatók számára.

[1_300] logo.jpg

Projektazonosító: ÉMOP2.1.1/B1220120082

A támogatás összege: 336,48 millió forint

Vissza