HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Ráktérítő

2016. január 22. (péntek) 00:35
(Jeney Edit jegyzete) Míg az 1990-es évektől a daganatos halálozások száma Nyugat-Európában csökken, addig nálunk épp ellenkezőleg: az új eseteknek is, meg a halálozásoknak is növekedett az aránya – írta nem rég’ az egyik országos napilap.

Minden bizonnyal az okok kiderítése ad némi elemző munkát a szakembereknek. Néhány dolgot azért így, alulnézetből mi is észrevehetünk. Például azt, hogy sokszor hónapokig botorkál a beteg az egészségügy dzsungelében a tünet észlelésétől a biztos rákdiagnózis felállításáig. Tegyük hozzá: van, akin nagyot segít a múlt esztendőben hozott úgynevezett „tizennégy napos szabály”, aminek az a lényege, hogy a szakorvosi beutaló kézhezvételétől számítva két héten belül el kell végezni a rákgyanús betegeknél a CT-, illetve MR-vizsgálatot. Csakhogy ezt követően is még számtalan variáció, „megálló” következhet.

Például, ha valakinél a rák már nem gyanú, hanem tény, és már eljutott az egyik onkológiai szakcentrumba, ott bizonyos esetekben PET/CT-vizsgálatot is előírhatnak. De mivel a felmerülő igénynél kevesebb vizsgálatot finanszíroz az OEP, ezek az ilyen-olyan túlélési eséllyel rendelkező rákbetegek hosszabb-rövidebb ideig szépen sorban „csücsülnek” a várólista különböző fokán.

Mivel, ha még könnyebb a betegség, akkor általában a gyógyítása olcsóbb, rövidebb ideig tartó, s nagyobb a siker valószínűsége is, ezért logikusnak tűnik a következő érvelés. Ha már a PET/CTvizsgálatot megköveteli bizonyos esetekben a szakma a kezelés megkezdéséhez, akkor talán nemcsak emberségesebb, hanem összességében olcsóbb is lenne, ha a meglévő gépek kapacitásából többet vásárolna meg az OEP, és/vagy több gépet állítanának szolgálatba, még akkor is, ha ezek az eszközök méregdrágák.

Van, aki a hosszú várakozás helyett inkább magánúton végeztetné el ezt a PET/CT vizsgálatot, hiszen (cinikusan szólva) még mindig kevesebbe kerül annak 250 ezer forintos díja, mint egy temetés… Elvileg van is erre lehetőség, mivel a hazánkban lévő öt központ mindegyikének van magánúton eladható kapacitása. Csakhogy információink szerint lehet ugyan igényelni ezt a rákdiagnosztikai vizsgálatot önköltséges formában is, de csak akkor, ha azt megelőzés céljából kérik, vagy ha olyan betegség gyanúja merül fel, amely esetében érdemes ezt megtenni. Ha viszont már igazolt a rákbetegség, s az OEP bevette a finanszírozottak körébe, akkor nem igényelhető önköltségesen. (Már újból egy róka fogta csuka eset…)

A szakma egyébként már jelezte az illetékeseknek ezt a furcsa ellentmondást, a labda most a politikai döntéshozók térfelén pattog…

Vissza