2016.január.22 (péntek) „Betlehem” a Bükkben - Lelkigyakorlatos ház Bükkszentkereszten

„Betlehem” a Bükkben - Lelkigyakorlatos ház Bükkszentkereszten

Bükkszentkereszt – mintegy 1200 lelkes, csendes, végtelen harmóniát és nyugalmat árasztó – bükki település Eger és Miskolc között. Szent Ferenc Kisnővérei itt hozták létre rendházukat a plébánia épületében.

Czopf Éva Klára nővér, a rendház felelőse elmondta, hogy mintegy két éve vásárolt itt az Egri Főegyházmegye egy házat, amelyet lelkigyakorlatos házzá alakítottak át.

[2_960] aldas.jpg

A házat tavaly, május 26-án Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg ünnepi szentmise keretében és a Betlehem Lelkigyakorlatos Ház nevet adta neki. Klára nővér, aki a lelkigyakorlatos ház koordinátora hozzátette:

– Két éve fogalmazódott meg Szent Ferenc Kisnővéreiben a vágy egy olyan hely iránt, amely itt van a közelükben, ahol segíthetnék az embereket, lelkigyakorlatot, elcsendesedési lehetőséget biztosítva számukra. Az elképzelést támogatta Ternyák Csaba egri érsek is. A ház a „kenyér háza”, azaz a Betlehem nevet kapta. 

Klára nővér így fogalmazott: „Hiszünk abban, hogy az örök életre tápláló kenyér, az élet kenyere fogja éltetni e ház minden vendégét. Érsek atya a kápolnát Urunk megszületésének titkáról nevezte el, és úgy fogalmazott: az Egri Főegyházmegye egyik kis „tűzhelye” lehet ez a ház, hogy segítse a lélekben való újjászületést.”

[1_960] 1e.jpg1990-ben Egon Kapellari, Gurk-klagenfurti megyéspüspök megalapította a Szent Ferenc Kisnővérei és ezzel egyidejűleg a Szent Ferenc Kistestvérei közösséget. A nővérek 1991-ben költöztek az Egri Főegyházmegye területére. Jelenleg Bükkszentkereszten, Arlóban és Miskolcon vannak jelen. A lelkigyakorlatos házban összesen 22 vendég fér el, jól felszerelt 2-3 ágyas szobákban, amelyekhez önálló fürdőszoba is tartozik.

A lelkigyakorlatos házban a szentségi kápolna összenyitható a nagyteremmel. A házban konyha, ebédlő, könyvtár is található. Ottjártunkkor megcsodálhattuk az épületet, amely leírhatatlanul szép természeti környezetben található. Bizonyára ennek is tulajdonítható, hogy már az elmúlt hónapokban is sok lelkigyakorlatot tartottak.

Klára nővér a továbbiakban is várja ide azokat, akik egy rendkívül szép és csendes településen szeretnének lelkigyakorlatot tartani, egy rövid időre megállni, megpihenni és erőt gyűjteni.


(H.J.)

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat