HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
élet-helyzet

Kert a Kós házban, tükör a kertben

2016. február 19. (péntek) 10:32
 
A kert olyan, mint egy tükör – állítja (a Kisgyőri) Szűcs Gábor, aki 2015-ben az év tájépítésze díjazottja.

 Szerinte a kertben mutatkozik meg és teljesedik ki az ember és a természet – testi, lelki, szellemi – egysége. A Tükör címet adta a miskolci Kós-házban február 24-én nyíló kiállításának is, ahol majd örökzöldekből épül labirintus, hogy eljusson a látogató a kert lényegéhez.

– A kiállításon a labirintussal szeretném elérni – ha csak jelképesen is –, hogy a látogató kapcsolatba kerüljön a természettel. Elsősorban nem a saját eddigi munkásságomat szeretném bemutatni, hanem arra akarom ráirányítani a figyelmet, hogy mi a kert lényege, szerepe az ember életében, és milyen minőségi változásokat okozhat jövőnk alakulása során ez a környezet. A kertben nagyon szépen megmutatkozik az ember és a természeti világ kölcsönhatása.

[2_960] IMG_7373.jpg

– Hol a helye az tájépítésznek a táj és az építészet között?

– A tájépítész a természet elemeiből építkezik. A táj nem az az érintetlen világ, amelyet spontán módon, emberi beavatkozás nélkül évezredek óta alakít a természet. A táj az ember által gondozott és tovább fejlesztett természeti világ. Gondoljunk csak a szőlőhegyeink szépségére vagy a gondozott legelőkre, a kaszált rétekre. A táj harmonikus rendjét az ember hozza létre. Az ő alkotó jelenléte teszi igazán széppé.

– Gyermekkorát az Alföldön töltötte, a Kertészeti Egyetem után nagyon sokfelé dolgozott. Mi hozta 2008-ban Kisgyőrbe?

– A feleségemnek, aki miskolci születésű, mindig is hiányzott a Bükk. Nem akartunk városba költözni, ezért választottuk ezt a festői szépségű falut a Bükk lábánál. Ez a hegy az ember életében minőségi változásokat képes okozni, magam is megtapasztaltam, milyen jótékonyan befolyásolja a személyiség fejlődését.

[1_960] IMG_7403.JPG

– Melyik munkájáért kapta meg az Év tájépítésze elismerést?

– Nem egyetlen munka jutalma ez az elismerés. Elsősorban azok keltették fel a figyelmet, melyekben megjelenik a természeti világ továbbépítése. Ilyen például Munkács mellett a kárpátaljai tájpark.

– Itt a megyében is kapott már megbízásokat?

– A családi házak kertjein túl a szögligeti erdei iskola kertje, az edelényi kastélypark élő fűzépítményei, terveztem közteret Kisgyőrben, Mezőnyárádon, Sajószentpéteren, Répáshután, a Mandulás sétányt az avasi lakótelepen…

– A korábban alapított cége, a Pagony elnevezése is a meséket idézi, az új vállalkozásának pedig a fantasy világából ismert Szilszakáll nevet adta. Minta lehet Középfölde és regény, A Gyűrűk Ura is?

– A Gyűrűk Ura könyvet nagyon szeretem. A benne lévő természeti világ elevenségét és harmóniáját igyekszem belevinni kertjeim alkotási folyamatába.


–pg–

Vissza