HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Zemplén szíve, Sárospatak

2016. április 16. (szombat) 07:46
 
AROS JÁNOS (képünkön), Sárospatak polgármestere kiváló beszélgetőpartner, bármilyen kérdésről van is szó, szinte azonnal annak sárospataki vonatkozásait említi.

Úgy tűnik, hogy mindent és mindenkit ismer. Ez nem is csoda, hiszen Sárospatakon született, felsőfokú tanulmányai után hazatért. Igazi sárospataki és zempléni. Beszélgetésünk kezdetén egy hársfa visszavágásáról, majd az idén beadandó városfejlesztési pályázatokról, később pedig egy idős sárospataki köszöntéséről egyeztetett. Aztán feltettük egyetlen kérdésünket, innentől kezdve pedig már csak jegyzetelnünk kellett.

Bármerre járunk is az országban, Sárospatak nevét meghallva, az embereknek pozitív sztereotípiák jutnak eszükbe: Végardó Fürdő, II. Rákóczi Ferenc, Szent Erzsébet, Makovecz Imre, Rákóczi-vár, Református kollégium, Művelődés Háza, Zempléni Fesztivál. Mindez természetesnek tűnik, bár gondolom, attól egy kicsit többet kell tenni, mint karba tett kézzel ülni. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy nagy büszkeség sárospatakinak lenni, de nagy felelősség is. Azt tudni kell, hogy az évszázadok folyamán Sárospatak hol a várat, hol a kollégiumot jelentette, hol mindkettőt, de magát a várost nem nagyon emlegették. Az itt élő minden rendű és rangú polgár pedig büszke volt arra, hogy a forradalmak oroszlánbarlangjában éli mindennapi életét. A sárospataki ember büszke múltjára és a dicső elődökre, de tudjuk, hogy ez a büszkeség csak akkor ér valamit, ha élünk a történelem által felkínált lehetőségekkel. Ezért a mában már békésen egymás mellett él a város, a vár, és a kollégium, hiszen ezek együtt jelentik Sárospatakot.

IDEGENFORGALMI KÖZPONT
A város lehetséges fejlődése elsősorban az idegenforgalom fejlesztését, a szálláshelyek modernizálását, építését, az infrastruktúra kiépítését és úgynevezett attrakciók létesítését jelenti. Ezért minden lehetőséget kihasználunk, és a kormányzat segítségével jelentős programokat sikerült megvalósítanunk: a Végardó Fürdő termálkútjait korszerűsítettük, ezzel harmincéves elmaradást pótoltunk. Közel 100 millió forint pályázati forrásból létrehoztuk a csúszdaparkot is, ami jelentősen megemelte a fürdő bevételeit. Sárospatak a vizek városa: a Bodrogon víziszínpadot létesítettünk, a Tengerszem környezetét folyamatosan fejlesztjük, elektromos és dízeljárműveket, valamint kerékpárokat vásároltunk, és kerékpár tárolókat telepítettünk a város turisztikailag frekventált pontjaira. Tudjuk, hogy minden turizmusra fordított forint megtérül. Vendégeink itt fogyasztanak ételt-italt, itt vesznek ajándékot, itt alszanak. Ez utóbbit kell minél inkább szorgalmaznunk, vagyis olyan lehetőségeket, programokat kell biztosítanunk, amelyek miatt több napot is a városban töltenek a hozzánk érkezők. Mindent elkövetünk, hogy így legyen: legfontosabb önkormányzati támogatói vagyunk a Zempléni Fesztiválnak, aminek egy hete alatt megtelnek a város szálláshelyei, éttermei és borozói is.

[1_960] sarosp-2.jpgEgyre több programot szervezünk a Makovecz Imre térre, többféle műfajban és mindegyiket hatalmas érdeklődés kíséri. Úgy látszik, az emberek megszerették az új főteret (régi egyébként sohasem volt, a városszerkezet miatt). A tér megléte országosan is nagy visszhangot és elismerést váltott ki, hiszen a tavalyi Virágos Magyarország versenyen az ország legszebb főterévé választották.

A MEGYE LEGJOBB VÁROSA
A Rákóczi-várat tavaly 140 000-en látogatták, a fürdőt 230 000-en. A vendégek jól érzik magukat Sárospatakon. A megyei hírportál szavazásán városunkat a megye legjobb városának választották. Ha mást nem nézünk, csak a vendégéjszakák számát, megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évben Sárospatak a térség leglátogatottabb városa volt. Összehasonlításul: a városunkban eltöltött vendégéjszakák száma 53 144 volt. Ezt a számot Sátoraljaújhely (28 306), Tokaj (14 206) és Tarcal (16 140) együttesen sem tudta elérni. Tavaly több mint egymilliárd forint fejlesztési pénz érkezett Sárospatakra, és nem véletlenül mondtuk, hogy az előttünk álló években is bízhatunk a kormányzati segítségben. A tapasztalatok mutatták, hogy olyan együttműködésre van lehetőségünk, amelyet nem kihasználni bűn lenne. Ezt tesszük most, dr. Hörcsik Richárd segítségével. Bátran kijelenthetjük, hogy Sárospatak a fejlesztéseknek köszönhetően térség legdinamikusabban fejlődő városává vált, és bízunk abban, hogy a következő években ez a fejlődés töretlenül folytatódik.

Vissza