Kéznyújtás
2016. június 17. (péntek) 07:19Pál apostol szeretet himnusza a rendszerváltás óta az általános műveltség része. Olvasva, mindenki elolvad a gyönyörűségtől, megrendül egy kicsit, de hogy aztán ebből mi jön át a gyakorlatba, az már egészen más kérdés. (Éppen úgy, mint a fészbukon felbukkanó gondolatokból, melyeket sokan lájkolnak, esetleg meg is osztanak, aztán annak rendje módja szerint elfelejtenek, jöhet a következő…)
Miközben azon sopánkodunk, hogy jaj, hidegül (nem meteorológiai értelembe) a világ, és hogy általában még anyagi vonatkozásban is több tartalékkal rendelkezünk, mint segítő, emberi jószándékból és energiából. Kényelmesebb elfeledkeznünk arról, hogy ez nem fátum, saját mikrokörnyezetünkben ugyanis nagyrészt tőlünk függ. Például attól, hogy a gyerekünknek mit adunk át, illetve hogyan bánunk az egyre kiszolgáltatottabbá váló, öregedő anyánkkal, anyósunkkal.
És egyébként is: sokszor tapasztalhatjuk (még mindig), hogy az a nagy hidegség nem is szívott ki minden emberséget belőlünk! Éppen válságos időben szívesen összekuckózunk lelkileg, azokkal, akiket a legjobban szeretünk. Lehet, hogy nem tudunk „valami nagy tüzet rakni”, de egymás belső melege megérint bennünket, energiát ad és gyógyít is.
S ha nem tartozunk a legbelső körhöz, akkor is megereszthetünk egy telefont, írhatunk egy rövid e-mailt, mert ismerős, szeretett hangtól egy „hogy vagy”, egy „gondolok rád”, netán: „imádkozom érted” csodát tud művelni, vagy legalábbis két napig tartó jó (jobb) hangulatot. De megfordítva is megfogalmazható: akitől hiába várja a beteg, a nagy bajban lévő a telefonhívást, az a mulasztásával vétkezik, kárt okoz!
A nagy szorultságban lévő – bármilyen gyenge testileg vagy lelkileg – szeresse annyira magát, hogy merjen segítséget kérni az egészségügy, a hivatalosság labirintusában! Lehet, hogy nem talál rá elsőre a segítőjére, hisz sokszor a sima modorú, a finomkodó, az empátia látszatát kínosan fenntartó ember éles helyzetben egyből hárít, s azt mérlegeli, hogy neki ez most, vagy esetleg a jövőben, megéri-e. Általában a szabálytalanabb, de talán ebből következően kreatívabb, a természeténél fogva belemenősebb, az etikusságot nem magára mázolva, hanem belsőként gyakoroló ember az, aki képes akkor is segíteni önzetlenül, ha a pillanatnyi és kalkulálhat jövőbeli érdekérvényesítő egyensúly közte és a bajban lévő között nagyon nem áll fenn! Áldja meg őket az Isten!
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza