HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Olimpia után

2016. augusztus 26. (péntek) 00:07
(Jeney Edit jegyzete) Tizenöt nap, megannyi gyönyörű küzdelem, szívszorító vagy felemelő pillanat, amiért érdemes volt akár éjjel két órakor is felkelni. És tizenöt gyönyörű, fényes érem…

Nyolcszor állhattak a magyarok a dobogó legmagasabb fokára, ennyiszer hallhattuk a számunkra legszebb, harangos, újra hangszerelt Himnuszt. A különböző szempontú ország-összehasonlító statisztikák is nagyon imponálók, ez manapság hazánk legjobb reklámja, imázsteremtő ereje. „A magyar név megint szép” lett, „méltó régi nagy híréhez”. A nagy lelki összeborulás, megerősítés időszaka lett számunkra a riói olimpia.

És még a fanyalgók hangja is elvékonyodott. Például csak akkor véltem meghallani belőle valamit, miután egy-egy szép eredmény láttán a nem igazán sportoló családom felugrált a fotelból és azt ordította, hogy „győztünk”! Némelyik médium kioktatása szerint ez nagyon helytelen viselkedés, mivel olimpikonjaink a saját, nagyon kemény munkájuk által megérlelt gyümölcsüket aratták le, magántermés az, amibe mi ne akarjunk idehaza csak úgy beleharapdálni, nekünk az ő győzelmükhöz nincs semmi közünk. Szerintem viszont, aki azt nem érti, hogy az egyén eredménye és kudarca közösségivé válhat, annak valami hibádzik a kollektív tudatával, és nem tudja, hogy a nemzeti érzés egy olyan mi-azonosságtudat, amitől nem félni kell, hanem erőforrásul használni. Az olimpia (egyelőre) ezt a szemléletet erősíti azzal, hogy a díjátadáskor nem az aranyérmes egyéni nótáját húzzák el, hanem országának himnusza csendül fel, és nem az illető (tudom-is-én) óvodáskori jele lobog a zászlórúdon, hanem az adott ország zászlaja. Milyen szépen írta Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnokunk: „Ha tehetném, mindenkinek adnék egy darabot az aranyérmemből, mindenkihez juttatnék azokból a csodálatos érzésekből, amelyek bennem kavarogtak a magyar himnuszt hallgatva a dobogón.” De hivatkozhatok arra is, hogy az amerikai sajtó szerint az USA olimpiai éremtáblázata visszatükrözi az amerikai társadalom nagyszerűségét. Hát a magyar – mikor nálunk az egy főre eső érmek száma hétszer több mint az amerikainak – nem ugyanezt teszi?

Egy másik apró, de jellegzetes műfanyalgás szerint szexistának, hímsovinisztának minősíttetett az egyik közszereplőnk – még a második magyar arany (Szász Emeséé és Katinka első érme) után – megeresztett mondata, mely szerint: „minden sikeres nő mögött egy férfi áll”. Tisztelt nőtársaim! Legalább nekünk legyen egy kicsivel több humorérzékünk! Igazán megengedhetjük magunknak, miután a nyolc magyar aranyból hét nőknél landolt. És különben is: nem kell verébre ágyúval lőni. Ebben az ártatlan mondatocskában csak annyi van, amennyi a „minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll” szólásban. Vagyis, hogy egymásra vagyunk utalva, s így fölösleges egymásra utáltatni magunkat. Engem néha már fáraszt a „nemek harca”, ne játsszuk el ott is a kiszolgáltatottságot, ahol az egyáltalán nincs. Vegyük észre: néhány statisztikai adatban mi úgy „győzünk”, hogy abból csak veszteségük lesz a lányainknak. Például kinek jó az, hogy a friss diplomások között másfélszer annyi nő van, mint férfi?

Úgyhogy marakodás helyett inkább fogjunk össze mi, asszonyok és férfiak! Profitáljunk saját és egymás eredményéből, sikeréből! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Vissza