HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Innovációs InfoPont Harsányban

2016. szeptember 13. (kedd) 20:00
 
A NORRIA Nonprofit Kft. elsőként Harsány községben pilot jelleggel indítja el az Innovációs InfoPont szolgáltatását.

Az Ügynökség számára fontos volt, hogy olyan településen hozza létre az első információs pontot, amelyik nyitott az innovációs elképzelések támogatására. Harsány község a közelmúltban döntött az innovációs központ létrehozásáról, így az Önkormányzat és az Ügynökség elképzelései találkoztak.

Szabó Gergely Harsány község polgármestere elmondta a befektetéseket ösztönözni kell,  növelni kell azt a kört amely egy településen gazdasági alapot tud képezni. A BOKIK Önkormányzati Szekciónak is nagy szerepe van ebben mely 100 önkormányzatot, illetve több mint 400.000 lakost fog össze és két célkitűzés mentén szerveződött az egyik az önkormányzatok gazdaságfejlesztési feladatainak segítése, a másik a munkaerő áramoltatása.

[1_960] P1450896.JPG

Nemcsak a szakmunkásokat kell a településen tartani, hanem fiatal értelmiségiek helybenntartása is kiemelt cél, melyhez szükség van az innovációra, a vállalkozások fejlesztésére, elindítására. A NORRIA neve egybeforrt az innovációval és a kutatásfejlesztéssel, feladata a környékbeli vállalkozások segítése.

Az szolgáltatás célja, hogy a településen és annak környezetében működő vállalkozások közvetlenül a NORRIA munkatársaitól személyre szabott tanácsadást kaphassanak innovációs elképzeléseik megvalósításához, illetve az Ügynökség hídképző szerepe révén hozzájussanak a K+F szolgáltatásokhoz.

Vissza