HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Egy sikeres év zárása

2016. december 16. (péntek) 11:46
 
Műsorral egybekötött évzáró estet tartott csütörtök kora este a Megyeházán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat.

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg az évzáró estet. Emlékeztetett rá, hogy az idő múlása sok mindent megváltoztat, a vállalt kötelezettségek és a felelősség viszont állandó.  A jelen lévők egy nagy kirakójáték önálló részei, amely végeredménye csak akkor lehet sikeres, ha csapatként, együtt dolgoznak. Mérleget vonva megállapította, hogy „nem lehetünk elégedetlenek”. Saját munkáját legjobb tudása szerint végezte, a megyei értéktár szépen bővült. Szorgalmazta a hatékony együttműködés folytatását, s az alkalmat megragadva megköszönte mindenkinek az év során végzett munkáját, kellemes ünnepeket kívánt.

A szerencsi Hajnali Néptáncegyüttes vérpezsdítő, látványos műsora  után Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke tartott évzáró, évértékelő beszédet.  Nyitásként Jókai Anna írónőt megidézve az önismeret fontosságára hívta fel a figyelmet. Ennek az önismeretnek, a számvetésnek a része az évzáró est is.

[0_960] ku1.jpg

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzete stabil” – közölte a jó hírt az elnök, amely a hivatali dolgozók és a közgyűlés munkájának köszönhető. A pályázatokon nyert forrásoknak köszönhetően biztosított a hatékony területfejlesztési munka végzése. Kiemelte az integrált területi program (ITP) megalkotását. Közben a kivetítőn tételes összeállítás volt látható a közgyűlés munkájáról. Kiderült, hogy 2016-ban 10 ülést tartottak, 7 rendeletet és 116 határozatot fogadtak el. A 3 szakbizottság pedig 20 ülést tartott, 10 határozatot fogadott el.

A megyei önkormányzat 5 millió forintos pályázati alapot hozott létre a hungarikumok és a sport támogatására, illetve egy 4,5 millió forintos vis maior alapot nyitottak. A civil szervezetek és önkormányzatok rendezvényeit, kiadványait, helyi kezdeményezéseit az elnöki keretből támogatták.  

A hagyományokat folytatva nemzeti ünnepeket megyénk egy-egy településével közösen tartották.  Március 15-ét Encsen, augusztus 20-át Taktaszadán, október 23-át Bükkábrányban ünnepelték. A nagy rendezvényekre is kitért a közgyűlés elnöke. A megyenapnak idén Tokaj városa adott otthont.  Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója előtt a POFOSZ-szal közösen rendezett kiállítással és emlékplakett adományozással tisztelegtek.

[2_960] ev5.jpg

Ezt követően részletesen kitért Török Dezső az önkormányzat nemzetközi kapcsolataira. Kiemelte a Baltikumot a Balkánnal összekötő Via Carpati közlekedési folyosó megvalósításáért a felvidéki és lengyel partnerekkel végzett munkát. Szólt az Európai Bortermelő Régiók Gyűlésén belül végzett lobbitevékenységről és az új lendületet kapó  lengyel, Kassa megyei, kárpátaljai, hargitai kapcsolatokról is.

Zárásként a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) előrehaladásáról adott tájékoztatást a közgyűlés elnöke. Kiemelte, hogy a kiírt 17 pályázat keretében 77 milliárd forintot hirdettek meg, amelyekre 120 milliárd forint értékben mutatkozott igény. A pályázatok értékelése, elbírálása folyamatosan halad. Van amelyben már szerződést is kötöttek. A pályáztatás befejezését követően a megvalósításra helyeződik a hangsúly. Ez azért is lényeges, mivel az unió ellenőrizni fogja az ütemes előrehaladást. Értékelése szerint jó, partneri az együttműködés az önkormányzatokkal és a közreműködő szervezetekkel, mint például a BOKIK, Agrárkamara és a VOSZ.  A megye gazdasági nagy léptekkel közelít az országos átlaghoz. Reményei szerint belátható időn belül sikerül a felzárkózás, amely érdekében összefogást, közös munkát kért a vendégektől.

[1_960] ev8.jpg

A mérlegvonás után dr. Kovács János megyei főjegyző mondott pohárköszöntőt. Amelyben Kiemelte, hogy az elhangzott számvetés lényege a partnerek tájékoztatása. Tamási Áron Ábelét megidézve emlékeztetett rá, hogy egész évben azon dolgoztak, hogy a lehető legtöbb lakos otthon érezze magát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Itt akarjon élni a továbbiakban is. Jövőre is bőven lesz feladat, ezért kérte a jelen lévők segítségét, partneri együttműködését.

Az évzáró est fogadással ért véget.

Vissza