HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Abaúji ünnep

2017. február 6. (hétfő) 11:28
 
A megalakításának 20. évfordulóját ünnepelte pénteken Encsen az Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség (ATÖSZ). A rendezvényen részt vett, köszöntőt mondott és előadást tartott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A résztvevőket, mint a házigazda település polgármestere, Szeles András üdvözölte. Ezt követően köszöntőt mondott Rakaczki Zoltán, az ATÖSZ elnöke. Béres László, ügyvezető igazgató beszámolót tartott az elmúlt 20 évről. Kitért a kezdetekre, amikor meg kellett teremteni a szervezet működési feltételeit, finanszírozási hátterét. Nagy vonalakban ismertette az elvégzett munka jellegét, eredményeit.

[0_960] encs2.JPG

A térség két országgyűlési képviselője, Hörcsik Richárd és Demeter Zoltán is méltatta a szervezet  térségfejlesztés terén végzett munkáját. A rendezvényt köszöntötte Török Dezső,  a megyei közgyűlés elnöke.  Méltatta az ATÖSZ munkáját, az összefogás jelentőségét. A köszöntőt követően a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei pályázatainak a jelenlegi állásáról, a folyamat előrehaladásáról, valamint a 2017-es tervekről tartott tájékoztatót.

Ódor Ferenc, az encsi járási hivatal vezetője pohárköszöntőt mondott, illetve, mint egykori abaúji képviselő megemlékezett a szervezet alapításáról. Az ATÖSZ elnöke Abaúj fejlesztéséért plakettet adott át hét személynek.

Vissza