HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

200 - ARANY

2017. február 24. (péntek) 07:41
(Jeney Edit jegyzete) Kicsi lány voltam, még nem tudtam olvasni, amikor szinte rongyosra lapoztam Arany János balladás kötetét Zichy Mihály illusztrációival.

De élveztem ezeket a krimiket! Kedvencem volt a Tetemrehívás a vérző tőrrel meg a Hídavatás – gondolom – ez utóbbi a sok halott miatt. Ja, meg a megőrült Ágnes asszony a kísértetekkel! Így aztán a költő és a grafikus személye bennem örökre összekapcsolódott. Talán ezért sem tudnék Aranyról hivatalos irodalmi okosságokat mondani, pedig nagyon szeretem őt, de nemcsak költőként, hanem emberként is. S most ezt miért írom ide? Mert kétszáz éve, 1817. március 2-án született a leggazdagabb szókincsű, illetve amint Nagy Gáspár írja: „a legmodernebb, legmagyarabb és legerkölcsösebb költőnk”.

Babits szerint: „Arany zseni a nyárspolgár álarcában”. És valóban, nem volt a kálvinista puritánságú nótárius úrnak, tanár úrnak, titkár úrnak stb. semmiféle művészi allűrje. S vajon ma, amikor egyesek Ferenc József átértékelésén dolgoznak, mennyire tudjuk megérteni, hogy amikor 1857-ben felkérték Aranyt, hogy írjon a Budára látogató császár tiszteletére egy üdvözlő verset, akkor ő helyette megírta a Walesi bárdokat, amit pár évre rá meg is jelentetett?! Az akadémiai főtitkári fizetése az alapszabály szerint élete végéig járt volna neki. Ő viszont ezt csendben, nem világgá kürtölve(!) visszautasította, miután felállt a hivatali székből. Vajon ma ezt megtenné-e valaki is? S ha igen, tisztelnék-e mások érte, vagy hülyének néznék és kiröhögnék? Nézzük az Epilógust: „… Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, /– Félreálltam, letöröltem. …” Kinek van ma ilyen szemlélete a nagy rangú emberek közül, kitágítva a kört: Európában, Amerikában vagy bárhol e világon?

De ne állítsunk Arany Jánosnak morális szobrot, ízlése ellen való lenne, és egyébként is, mint általában minden okos embernek, kitűnő humorérzéke volt. Íme, az egyik szerkesztői üzenete: „G. K. úrnak, Sz.Fehérvár: Ön sok verset ír, mondja. Majd ha kevesebbet ír, azokból küldjön.” 1867-ben a „haza bölcse” ellenzékének hangoskodó demonstrációja ellen pedig így ír a Demokratanótában: „Deák Ferenc! megélünk mi / Kend nélkül; / Kívánjuk a szabadságot Rend nélkül!”

Vissza