HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Lenyúlták a csempészdohányt

2017. április 17. (hétfő) 09:51
 
Mintegy 100 kilogramm vágott dohányt kellett volna Vásárosnaményba eljuttatnia négy cigándi férfinak, akik azonban úgy döntöttek, ellopják és maguk próbálják meg értékesíteni az árut. Lebuktak. Ami nem csoda, hiszen "alig feltűnően" száguldoztak a szajréval.

A cigándi Tisza-hídnál egy gáton száguldozó autóra a figyeltek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pénzügyőrei. A településen megpróbálták megállítani az autóst, de a sofőr menekülőre fogta. Még nagyobb sebességre kapcsolt és Cigánd utcáin kanyarogva próbált eltűnni a pénzügyőrök szeme elől. Végül egy nyitott kapun át behajtott egy - számára ismeretlen - ház udvarára, ahol nekiütközött egy betontuskónak. Ekkor az autóban ülő férfiak kiugrottak és futva menekültek tovább.
 [0_960] dohany.jpg
A pénzügyőrök csaknem 100 kilogramm vágott dohányt találtak az autó csomagtartójában, a kesztyűtartóban megtalált forgalmi engedély alapján pedig percek alatt előkerítették a tulajdonost. A férfinak három társával együtt kellett volna a vágott dohányt leszállítania Vásárosnaményba egy számukra ismeretlennek, de miután átvették a dohányt úgy döntöttek, ellopják az árut és - haszonszerzés céljából – saját maguk értékesítik.

A férfiak ellen orgazdaság bűncselekménye miatt feljelentést tettek a pénzügyőrök a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Erről egy régi közmondás jutott eszünkbe: akinek vaj van a fején, ne álljon a napra.

Vissza