HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A triatlon fővárosa lesz ismét Tiszaújváros

2017. május 17. (szerda) 23:23
 
Újfent a triatlon fővárosa lesz Tiszaújváros, ahol július 15. és 23. között a Triatlon Nagyhét keretén belül ismét világkupa-versenyt rendeznek.

 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen rendezett keddi sajtótájékoztatón Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke elmondta: megszakítás nélkül a 21. ITU vk-t tartják majd a Tisza-parti városban, ami a világon egyedülálló.    

A triatlon-rendezvények sora már májusban megkezdődött a városban a hagyományos Jabil 3 Próba elnevezésű esemény kerékpáros számával, melyen összesen 681-en kerekeztek. Júniusban az úszó-, júliusban pedig a futópróbát tartják.    A világkupát a 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét keretében rendezik, ez magába foglalja az ETU triatlon junior Európa-kupát is.

[0_960] tiszaujvaros-triatlon-nagyhet-300x225.jpg   

A sajtótájékoztatón Bráz György, a város polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat idén is támogatja anyagilag a rendezvény-sorozatot, méghozzá több mint hatvan millió forinttal.    Emlékeztetett arra, hogy Tiszaújváros tavaly ünnepelte várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját, a most következő triatlon nagyhét pedig a következő ötven év első rendezvénye lesz.   

Pálffy Gábor, a főtámogató MOL Petrokémia Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: a cég a Tiszaújváros Jövőjéért alapítványon keresztült támogatja a triatlon rendezvénysorozatot, "ezzel is jelezzük, mennyire fontos nekünk is, a MOL-csoportnak a város, és az itt élők."    

Márkus Balázs a szervezőbizottság társelnöke közölte, az elmúlt esztendők hagyományainak megfelelően a sportot számos kulturális és szabadidő programmal fűszerezik majd a nagyhét alatt.   

Lehmann Tibor a közeljövőről szólva jelezte, a mostani hétvégén rendezik meg Tiszaújvárosban a klubcsapatok országos bajnokságát és az egyéni ranglistaversenyt, összesen 700-750 sportoló részvételével. A házigazda egyesület tizenegy csapattal képviselteti magát.  

(MTI)

Vissza