HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Bőcs: Jó itt lakni!

2017. május 26. (péntek) 00:27
 
Közel negyvenöt éve annak, hogy valami új, valami más kezdődött el Bőcs történetében. Ekkor épült fel a településen a Borsodi Sörgyár, útjára indult egy új iparág, egy igazi sikertörténet.

. A „borsodi sörök” címkéin sajnos alig látható, hogy Bőcsön készülnek, sokan nem is tudják, hol főzik a híres Borsodi Világost. S kevesen ismerik a falut is, amely otthont ad a gyárnak. S hogy mit kell tudni erről a községről? Ezt foglalta össze lapunknak NAGY LÁSZLÓ polgármester, aki immár harmadik ciklusát tölti a település vezetőjeként. 

[2_960] bocs6.jpg

„Először is nálunk minden megvan, ami igazán élhetővé tesz egy települést: munkahelyek helyben és a közeli Miskolcon, jó infrastruktúra, színvonalas programok, összetartó közösség” – kezdte a legfontosabb tudnivalókkal Bőcs bemutatását Nagy László.

[6_960] bocs3.jpg

BÜSZKESÉGEK

„A falu büszkeségei közül a környék legszebb és legjobb bölcsődéjét és óvodáját kell megemlítenem” – tette hozzá. „Az általános iskolánkba is több szomszédos településről járnak diákok, ami nem csoda, hiszen nem csak a tanítás magas színvonalú, de az iskola egy igazi sportudvar is, ami igen vonzó a gyerekek számára. A sportcsarnokunk mellett két műfüves pálya, salakpálya, bitumenes pálya, az alsósoknak kalandpark és számtalan játékeszköz biztosítja a mozgási lehetőséget. A mozgalmas és színvonalas sportélet lehetőségét kínálja az ifjúsági alapképzés. Futballban és kézilabdában megyei szintű a versengés. A tömegsport rendezvényeken százak vesznek részt, jó nézni az öregfiúk – akár nemzetközi – meccseit is. A falu két játszóterén a környékről is sokszor látok gyerekeket. A játszótéri sorversenyek utáni fáklyás felvonulás bőcsi hagyomány, akár a Mihály-napi vásár és a futóverseny. A közös Adventi ünneplésünk pedig minden évben azt mutatja, hogy jól érezzük magunkat együtt.”

[1_960] bocs2.jpg

CIVILEK A TELEPÜLÉSÉRT

A polgármestertől megtudtuk azt is, hogy a Faluház impozáns épületében nem csak a könyvtár és az e-pont működik – itt várják az oktatók a társastáncosokat, a zumbásokat, a kangósokat és a jógásokat is. A tekepályán is jó előre le kell foglalni az időpontot, akár családi, baráti, akár közösségi szervezetek szeretnének itt szórakozni. Aki csendesebb időtöltésre, például horgászatra vágyik, megteheti ezt az önkormányzati tulajdonú horgásztavon és a Hernád-parton. Mindkét helyszín kiváló kikapcsolódási lehetőséget – és jó kapást – kínál a horgászat szerelmeseinek. „A nőket és időseket minden évben köszöntjük, s nem marad színvonalas műsor nélkül a borverseny, a pálinkaverseny sem. A falunapunk, augusztus 20-a különösen nagy ünnep nálunk, ami összehozza a családokat” – sorolta tovább a közösségépítő programok legjelesebbjeit beszélgetőpartnerünk, aki fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy ma már a civil szervezetek is meghatározói Bőcs életének. Úgy fogalmazott: „Több tucat civil szervezet tömöríti több száz lakosunkat – lehet választani, ki milyen érdeklődésű, hol talál barátokra. A civilek önálló programjai igen változatosak, a tagok sokat tesznek azért, hogy egyre többen érezzék jól magukat a településen, és büszkén mondják: igen, ez a mi falunk!”

[4_960] bocs5.jpg

KOMFORTOS FALU

Bőcs komfortosságát szolgálja, hogy az időseket – kérésre – szakvizsgálatra is elszállítják, és igen pozitív a fogadtatásra a heti vérmintaszállításnak is, hiszen sok beteg, mozgásában korlátozott lakost kímélnek meg így az utazás fáradalmaitól. „A polgármester feladata „csak” annyi, hogy teret,  lehetőséget biztosítson mindezeknek” – mondta mosolyogva, zárásként Nagy László.

Azt még hozzátette: szeretettel várnak mindenkit, és nem csak látogatóba, hanem lakni is Bőcsre! Mert Bőcsön élni jó!

Vissza