HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Jó hírrel kezdődött az új tanév

2017. szeptember 28. (csütörtök) 12:04
 
A tankerület öt EFOP-os pályázatot nyert eddig – ennek a jó hírnek a bejelentésével kezdődött az új tanév a Mezőkövesdi Tankerületi Központ több intézményében. Az előzményekhez tartozik, hogy 2017 szeptemberétől új, átfogó iskolafejlesztési program indul az állami fenntartású iskolákban.

 Így 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg országosan, és az érintett intézményekben közel 200 ezer diák tanul. A programba bevont 527 iskolából 436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek.

[4_960] kesznyeten0.JPG

A fotók a Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola tanévnyitóján készültek

A részletekről Bozsikné Víg Marianna, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgatója elmondta: a munkák során országszerte új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, informatikai eszközök érkeznek. A fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van. Kétszázkilencvenkét település hátrányos helyzetű járásban található. Ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt harminc évben nem volt. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg.

[3_960] kesznyeten4.JPG

„A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 44 uniós pályázatot adott be 3,2 milliárd forint összegben, és ezek nemcsak infrastrukturális fejlesztéseket, hanem szakmai, módszertani fejlesztésekre irányuló pályázatokat is tartalmaznak. Reményeink szerint minden intézményünk részesül majd valamilyen támogatási, ezáltal valamilyen fejlesztési formában” – nyilatkozta az igazgató.

[1_960] kesznyeten2.JPG

Hozzátette: az EFOP 4.1.2 „Iskola 2020: Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése, a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében” című felhívásra 2017 májusában nyújtották be a pályázatokat, és ebből öt már biztos nyertes.

[5_960] palyazatok.jpg

A munkálatok 2018-ban kezdődnek, és 2020-ra várható a teljes befejezés. „A többi pályázatunk még elbírálás alatt van” – zárta a tájékoztatást Bozsikné Víg Marianna.

fotók: Varga Tamás (Kulcs Magazin)

Vissza