HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Walke a MEAFC új mestere

2017. november 2. (csütörtök) 13:11
 
Az elmúlt három fordulóban a MEAFC-ot három győzelemre vezető Bene Szilárd ideiglenes edzői megbízása lejárt, helyét a korábbi sokszoros válogatott játékos Walke Károly veszi át.

A MEAFC új vezetőedzője kétszeres magyar bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa győztes játékosként a Szeged, Budapesti Honvéd, Debrecen, Falco, Szolnok, Sopron és a Nyíregyháza csapatait erősítette. Dolgozott a Debreceni Vadkakasok másod illetve vezetőedzőjeként, NB.l/B-s bajnoki címet nyert a DEKE csapatával,  megfordult a korábbi "A" csoportos Salgótarjánnál, legutóbb pedig a Hajdúhadházi Hadházi Farkasok NB.ll-s kosárlabda csapatának vezetőedzője és utánpótlás szakmai vezetője volt.

Walke munkáját másodedzőként továbbra is Tóth Gábor segíti.

Az új páros a jövő pénteki veszprémi mérkőzést követő, Oroszlány elleni hazai találkozón mutatkozik be a miskolci közönségnek.

Vissza