HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

In Memoriam Oszlányi Miklós

2018. január 20. (szombat) 14:36
 
Nyugalmazott megyei főépítész (1933 – 2017). Borsod-Abaúj-Zemplén Megye első főépítésze volt. Már a XVIII. században is voltak ugyan megyei mérnökök, s őt megelőzően is láttak el építészek hasonló feladatokat, de „megyei főépítész” titulussal, s az ahhoz tartozó terület- és településrendezési feladatok ellátásával ő volt az első.

1975 februárjában nevezték ki, s bő 15 éven keresztül, 1990 szeptemberéig volt a megye főépítésze. Diósgyőr-Vasgyárban született, Miskolcon végezte középiskoláit, építészmérnöki oklevelét a műegyetemen szerezte. Első munkahelye is a megye volt, a Borsod-megyei Állami Építőipari Vállalatnál kezdett. Volt építésvezető, mindig büszke volt rá, hogy a Miskolci Nemzeti Színház felújításán dolgozott, majd a Miskolci Tervező Vállalatnál lett városrendezési szakosztályvezető. Itt szerzett tapasztalatai és elért eredményei alapján lett a megye főépítésze.  Hivatali működése alatt születtek meg a megye településeinek első rendezési tervei, szakmai irányítása mellett készültek el Borsod-Abaúj-Zemplén távlati fejlesztési tervei. Munkáját kitüntetésekkel is elismerték (ÉVM  Kiváló munkáért 1980, Munkaérdemrend Ezüst 1983). Vezetői tevékenységét úgy végezte, hogy nem volt az akkori állampárt tagja. Szakértelmét a szakma országosan is ismerte, elismerte.

Hivatali utódaként nagyon életvidám embernek, s talpig úriembernek ismertem meg. Mindig mosolygott, s mindig elegáns volt. Nyugdíjasként is részt vett rendezési tervek készítésében, s rengeteget utazott szerte a világban. Ha összefutottunk néha a megyeházán, mindig lelkesen mesélt egzotikus utazásairól.

Tavaly év végén hunyt el. Emlékét, mosolyát megőrizzük.

Szunyogh László

megyei főépítész

Vissza