HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

M30 régészeti kutatásról Encsen

2018. március 6. (kedd) 13:58
 
Mint közismert a Miskolc-Kassa közötti autópálya államhatár és Kassa közötti része már évekkel ezelőtt megépült a szlovák oldalon, amely kiegészítéseként a magyar oldalon is megépült a csatlakozási pont térségében egy kisebb rész.

Az autópálya továbbépítését megelőző régészeti kutatásról tartottak tájékoztatót március 2-án Encsen.

[1_960] 2.JPG

Szeles András, Encs polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy az autópályaépítésnek milyen jelentősége van a térségre. Üdvözölte a megjelent régészeket, érdeklődőket.

[4_960] 3.JPG

Dr. Szörényi András, a miskolci Herman Ottó Múzeum régészeti igazgatóhelyettese és Tóth Krisztina régész ismertették a projekttel kapcsolatos tudományos kutatómunkát.

[2_960] 4.JPG

Elhangzott, hogy a nyomvonallal együtt, mintegy 200-250 méter szélességben kutatják végig a szakemberek a leendő autópálya térségét a Miskolc melletti csomóponttól a már meglévő, határközeli szakaszig.

[3_960] 5.JPG

Mint kiderült a vegetációmentes időszakban csatárláncban járják be a terepet, amikor nincs rajta mezőgazdasági termelés, növényzet. Felszíni leleteket keresnek (s ha találnak valami érdekeset, akkor érdemes jobban megkutatni). A pontos helymegjelöléshez GPS-t használnak, a kutatáshoz pedig többek közt mégnesességen alapuló keresőt és a vizualitást segítő drónt is.  

További képek: https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2177386169157230

(fotók: Kulcs Magazin)

Vissza