HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A tét

2018. április 3. (kedd) 19:38
(Jeney Edit jegyzete) A vicc párt vezetője az egyik tv-ben kijelentette, hogy választási ígéretként ő bárkinek bármit beígér. De rajta is túltett a szocialisták import miniszterelnök-jelöltje, aki programismertetőjében mindenkinek mindent megígért, sőt március 15-i Fővám téri beszédében már a Kánaán eljövetelét kínálta fel.

Amikor esküt tett arra, hogy ha miniszterelnök lesz, egy olyan országot építenek, „ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”.

Hogy hogyan merte ezt megtenni? Nagyon egyszerűen, hisz jól tudja, a választási ígéreteket csak a győztesen lehet számon kérni. Márpedig az MSZP-P pártszövetség még matematikailag sem szerezhet annyi mandátumot, ami az önálló kormányalakításhoz elegendő lenne, mert az egyéni képviselői helyek csaknem felét átadták a leendő koalíciós partnerüknek, a DK-nak. Az önállóan induló DK szintén blöffölhet, mert ugyanúgy neki sem kell elszámolnia a választók felé.

A Fővám téri szónok nagy tapsot kapott, amikor arról beszélt, hogy a kormányváltás érdekében akár az ördöggel is lehet szövetkezni. A háttérben így lázasan keresik választókörzetenként azt az egyetlen ellenzéki jelöltet, beleértve az LMP-t, Momentumot és a balra igazodó Jobbikot is, aki legyőzheti a kormánypárti indulót. Akinek javára aztán átszavaztatnák saját híveiket. Természetesen mindegyikük arra törekszik, hogy az ő jelöltjük tűnjön a legesélyesebbnek. További ellentét köztük, hogy a Jobbik, és kezdetben az LMP is, az egész ügyet fű alatt szerette volna lebonyolítani, Gyurcsány pedig nyilvánosan, hogy kompromittálódjanak csak a vele szövetkezők.

Ha győzne az ellenzék, elhúzódó, sikertelen kormányalakítási tárgyalások után, egy újabb választás kiírása következik – jósolta meg Gyurcsány a politikai káosz eljövetelét egy rádióinterjúban. Elnézve az ellenzéki pártok felhozatalát, az anarchia valószínűleg akkor is bekövetkezne, ha nem teljesülne a jóslat, és megalakulna a (horror) koalíció. Ebben az esetben kódolható a gazdaság rövid időn belüli visszaesése, az infláció felpörgése, az adóság növekedése. Az EU benyújtaná a számlát, fogadni kellene kvótamigránsokat, a határnyitás megindítaná az újabb migránsáradatot, akik már nem tudnának továbbmenni nyugat felé.

A migránsok ellátására költött pénz az egészségügyi-, az oktatási- és a szociális kasszából hiányozna. S jönnének megint a megszorítások. A felheccelt, megtévesztett választók, a zsigerből szavazók, akik meg akarják büntetni az Orbán-kormányt, leginkább magukat és a gyerekeiket, unokáikat büntetnék meg.

A tét nem kicsi.

Sorsfordító időkben egy ország életére legveszélyesebb a politikai anarchia. Száz éve, 1918–19-ben ezt már megtapasztalhattuk.

A maradék hazára vigyáznunk kell!

Vissza