2018.április.20 (péntek)

VÁLASZTÁS UTÁN

(Jeney Edit jegyzete) Kemény politikai adok-kapokon vannak túl a pártok. A választás győztesének a közvélemény-kutatók már régóta a Fideszt hozták ki. Az ellenzéknek nyerési esélyt abban az esetben adtak, ha a részvétel a 2002. évihez hasonlóan magas lesz. A tömeges részvétel be is következett.

 Így az ellenzéki pártok vezetői első közleményükben a demokrácia győzelmeként köszönték meg a választóknak az aktív közreműködést, és több órán keresztül abban a hitben voltak, hogy teljesítmény nélkül is megszerezték a győzelmet. A kijózanító eredmények után aztán még az elvártnál is többen mondtak le vezetői posztjukról.

Örültem, hogy vége a kampánynak. Untam, kifárasztott a reklámok egyfélesége. Tegyem hozzá: bizonyára azért is, mert a kezdetektől fogva tudtam, hogy hova adom a voksomat. Nem azért, mert valamelyik párttal kapcsolatban elfogott volna a tökéletesség érzése, hanem azért, mert volt egy alapvető, mindent eldöntő kérdés, ha úgy tetszik létkérdés, éspedig a migránsügy.

Ezt most kipipálhatom, ebben nagyon egyértelmű a leendő kormány. Én meg végre visszabújhatok a magánszférámba, saját kisebb-nagyobb körömbe. Ahol az ellentétes oldalra szavazók minden további nélkül jóízűt beszélgetnek egymással, az élet dolgainak 70–80 százalékában lehet, hogy egyet is értenek. Megszűnt az a 90-es évek eleji magánéleti hangulat, amikor összeveszésig menő politikai vitákat folytattak családtagok, addigi jó barátok. Ma viszont nem igaz, hogy annyira szétszakadt a társadalom, mint amennyire egyesek azt láttatni szeretnék. Jellemzően csak olyan rétegek között érvényes az áthidalhatatlan távolság, amelyek szinte soha nem is érintkeztek egymással. Sem most, sem a kádári időben, sem a Rákosi-érában. Egyébként viszont politikai nézetek különbözősége ellenére nyugodtan tudunk együtt nyaralni, lehetünk keresztkomák, bridzspartnerek, stb.

Nem hiszem, hogy túl sokan fennakadnak az ellentáborra szavazók közül például azon, hogy ez az állandóan „ellenségkereső”, „elvtelenül csak a pillanatnyi érdekét” néző Orbán folytatni akarja a demográfi a-központú kormányzását. Annak ellenére ez a terve, hogy a természetes reprodukciós ráta statisztikailag érzékelhető emelkedése bizony nem megy egy ciklus alatt.

Aztán mindezt végiggondolván, jó kis polgári világomba belefeledkezvén, egyszer csak azt hallom, hogy „mi vagyunk a többség” skandálják a tévében a kisebbség kormányellenes tüntetői. Egy törpe minoritás, a magukat kizárólagosan demokratáknak nevezők, akik csak akkor tudják elfogadni a demokratikus választás eredményét, ha ők a győztesek.

Nő a tét: már diktatúrát ordibálnak. A lányom megkérdi: nem tiszteletlenség itt diktatúrát emlegetni azokkal szemben, akik korábban valóban átélték azt, vagy ma is azt szenvedik egy másik földrészen!?

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat