2018.május.23 (szerda) A WELLHELLO a Lovagi tornák terén

A WELLHELLO a Lovagi tornák terén

Hiába javasoltuk Diaznak, nem tartja jó ötletnek, hogy lóháton vonuljanak be június 22-én a Diósgyőri Lovagi Tornák Terére. – Törött lábbal nehéz koncertezni – mondja –, bár erről Fluor Tomi tudna bővebben mesélni, mert annak idején ő lenyomott pár koncertet gipszben, de nem volt annyira örömére… A Wellhello énekes-dalszerzőjét többek között „nagy belépőikről“ is kérdeztük.

– A világhálón nézelődve találtam arra a döbbenetes adatra, hogy az „apuveddmeg” című dalukat 28 millióan (!) nézték meg. Félelmetesen nagy szám, pedig viszonylag fiatal zenekarról van szó…

– Igaz, hogy a Wellhello fi atal, 2014. július 16. óta létezik, de azért ez régebbi történet: Tomival mi már jóval korábban is dolgoztunk közösen, külön utakon pedig több mint tíz évvel a Wellhello előtt már mindketten kezdtük a zenei karrierünk építgetését. Szóval azért emögött rengeteg munka van. Sokan csak azt látják, hogy a zenekarunk milyen hamar feljutott a csúcsra –, de jóval hosszabb volt ez az út. Persze az életünkben a Wellhello óriási mérföldkő. Én rá is tetováltattam a jobb kezemre a zenekar nevét már az első év után, hiszen életem egyik legnagyobb mérföldköve.

– Lehet egyébként egy számról már a születésénél érzékelni, hogy ilyen óriási sikere lesz?

– Általában nem hiszem. Amikor elkezdtük a Wellhellót, nem az lebegett a szemünk előtt, hogy már fél év után a csúcsra szeretnénk érni, meglepett minket is, hogy ilyen hirtelen népszerű lett a zenekar. Volt egy ötéves tervünk, hogy akkorra hol szeretnénk lenni, de ezt a célt már az első év után elértük. Számunkra nagyon fontos, hogy a közönségünkkel kialakított bizalom megmaradjon, és továbbra is mindent meg fogunk tenni, hogy szívesen hallgassanak, jöjjenek a koncertjeinkre. Éppen ezért a kezdetektől zenekarral álltunk ki a színpadra, hiszen a „félplayback” rontja egy produkció minőségét. Arra soha nem sajnáltuk a pénzt, hogy a színpadtechnikánkat fejlesszük. Úgy tűnik, ezeket a dolgokat a közönség is értékeli.

[1_960] 1.jpg

– A zene mellett pluszt jelentenek azok az ötletes és jópofa „aftermoviek” is, amelyekbe szintén „bele lehet futni” a világhálón.

– A videók a Budapest Parkos koncertjeinkhez kötődnek, június 8-án immár 7. alkalommal láthat itt bennünket a 11 ezer főnyi közönség. Azaz remélem, most is teltházasak leszünk, ahogy eddig mindig, ami iszonyat nagy dolognak számít. Ezekhez mindig kitalálunk valamilyen kreatív videót . Leginkább Tomi jó ebben, neki vannak néha ilyen ,,bolond ötletei”. De természetesen van mögöttünk egy stáb is, akik velünk ötletelnek, és segítenek a kivitelezésben.

– Nagyon „ütős belépők” társulnak ehhez a sorozathoz. Ilyen nagy belépőket persze nem lehet mindenütt csinálni, de gondolom, azért a show mindig fontos…

– Ezt a büdzsé nagyon behatárolja. A Budapest Parknál sok pénzt ölünk ebbe, de nem bánjuk, szerintünk ez is hozzájárul, hogy ennyire népszerűek az ottani koncertjeink.

[2_960] 4.jpg

– Miskolcon a Lovagi Tornák Terére jönnek. Ismerik esetleg a helyszínt?

– Még nem, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Többször játszottunk már Miskolcon, több helyszínen, és mindig nagyon jól éreztük magunkat – illetve ami még fontosabb, úgy láttuk, hogy a közönség is.

– A nyár gondolom koncertek sorozatával telik, de tervbe van-e véve – akár már most – valamilyen új anyag?

– Márciustól egészen októberig koncertezünk, de valóban, a nyár a legerősebb időszak. A január és a február a feltöltődésről és az új dalok írásáról szól. Nemrég jelent meg a Nem olyan lány című dalunk ami az eddigi Wellhello dalok közül a legbevállalósabb, legmerészebb. A rádiós listán egyre feljebb kerül, és a youtube-on is sokan nézik. De nem dőlhetünk hátra, további dalokkal szeretnénk kijönni, év végére pedig egy összefoglaló lemez megjelentetését tervezzük. Már nem hiszünk annyira a lemezkiadásban, inkább egyesével jövünk ki a dalokkal, de azt fontosnak tartjuk, hogy amikor összejött „egy lemeznyi”, azokat kézzel fogható formában is megjelentessük… Folyamatosan törjük a fejünket, és külön-külön is vannak terveink, feladataink. Tomi például egy blogot kezdett el nagyon érdekes videótartalommal, nekem pedig az a tervem, hogy elkezdjek újra másokkal is dolgozni, mert nagyon hiányoznak az olyan munkák, ahol – mint korábban – producerként tevékenykedhetek.    

D. K.

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat