HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Sok jó magyar ember összefogott

2018. június 19. (kedd) 15:50
 
Az európai nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezéssel kapcsolatban köszönte meg a Rákóczi Szövetség, mint koordináló szervezet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársainak és rajtuk keresztül megyénk lakosainak a sikeres aláírásgyűjtést.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a honfoglalástól Trianonig – a török hódoltság korát leszámítva -a magyarok döntő többsége  Magyarországon, a Kárpát-medence központi területein élt. A vesztes első világháborút követően a trianoni békediktátummal az ország jelentős részét, köztük olyan szín magyar vidékeket, mint Székelyföld és a Csallóköz is elcsatoltak. Magyarok milliói kerültek kisebbségi létbe. Azonban ezzel nem vagyunk egyedül Európában, hiszen a katalánok, baszkok még saját nemzettel se rendelkeznek, s több nagy létszámú kisebbség is él Dél-Tiroltól Finnországig számos helyen. Az európai problémát európai szinten kell orvosolni. Ezt célozta meg a sikeres kezdeményezés. Megköszönte a Rákóczi Szövetség, a NAK munkáját és megyénk polgárainak a támogatását.

[1_960] nak4.jpg

Taskó József, a NAK megyei elnöke emlékeztetett rá, hogy az EU-ban mintegy 50 millió nemzeti kisebbséghez tartozó polgár él. S az Európai Bizottság a sikeres kezdeményezést követően köteles lesz foglalkozni a helyzetükkel. A NAK országosan több, mint 130 ezer aláírást gyűjtött, ebből 9409-et megyénkben. Megköszönte a falugazdászok közreműködését és a polgárok támogatását.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára először is meghatottságának adott hangot, hogy II. Rákóczi Ferenc szobra előtt mondhat köszönetet a segítségért, támogatásért. Kiemelte, hogy a koordináló feladat új volt számukra, a kivitelezésben sokat segített a NAK és az általa gyűjtött, több, mint 130 ezer aláírás. Az Európai Bizottság elé várhatóan szeptemberben kerül és másfél-két év múlva várhatóak konkrét eredmények. Reményét fejezte ki, hogy az unió nem csak az őshonos növényeket, állatokat, hanem az őshonos nemzeti kisebbségeket is védeni fogja.

Vissza